Amszterdam betiltja a kannabiszt a piros lámpás negyedben

Amszterdam betiltja a kannabiszt a piros lámpás negyedben

18:04 Február 10, 2023

Közélet 1520 4 хвилини

Українська

Az új szabályok május közepétől lépnek életbe, és céljuk, hogy javítsák azon lakosok élhetőségét, akik régóta panaszkodnak a turisták által okozott zavarok, botrányok miatt.

Amszterdam városa jól ismert a liberális drog- és szexipari szabályairól, évente több millió turista érkezik a fővárosba, sokan közülük felkeresik a könnyű drogokat is értékesítő kávézókat, illetve a piros lámpás negyedet, ugyanakkor a város igyekszik arra is figyelni, hogy ezek az iparágak ne zavarják a helyi közösséget. A BBC cikke szerint az amszterdami városházán most szinte minden tanácstag támogatta a lakosságot érő kellemetlenségek csökkentését célzó új intézkedéseket.

A városi tanács az utcai füvezés tilalma mellett február 9-én azt is bejelentette, hogy az éttermeknek és bároknak pénteken és szombaton hajnali kettőkor be kell zárniuk,

és hajnali egy óra után nem engednek be új látogatókat a régi városrészbe. A szexmunkásoknak pedig hajnali háromkor be kell zárniuk a helyszíneiket.

Jelenleg csütörtöktől vasárnapig 16 óra után tilos alkoholt árusítani a piros lámpás negyed boltjaiban, italboltjaiban és kávézóiban. Most a tanács arra fogja kérni az árusokat, hogy ez idő alatt teljesen távolítsák el az alkoholt a kirakatukról, vagy rejtsék el őket.

Amszterdam legtöbb nyilvános helyén amúgy is tilos alkoholt fogyasztani. A helyiek azonban panaszkodtak, hogy vonzzák az utcai dílereket, és hogy a kábítószer- és alkoholfogyasztás növeli a bűnözési arányt.

Bár a holland szabályok éles különbséget tesznek bizonyos a könnyű és kemény drogok között, a városba érkező, a drogra nyitott milliók miatt Amszterdamnak a kemény drog piaca is hírhedt.

A jelenlegi holland törvények szerint a kábítószer birtoklása, előállítása vagy forgalmazása bűncselekménynek minősül. A 18 éven felüliek kábítószer-fogyasztása azonban nem minősül bűncselekménynek. vagyis míg illegális a kábítószer árusítása vagy birtoklása, Hollandia szabályai lehetővé teszik a kávézóknak, hogy szigorú feltételek mellett áruljanak kannabiszt.

Az egyik ilyen feltétel az, hogy az üzletek ne okozzanak kellemetlenséget. Az új törvények mellett az amszterdami tanács tavasszal „maradj távol” kampányt indít a fővárosba drog-, alkohol- és szexuális céllal utazó turisták megcélzása érdekében.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei