A németek több mint háromezer ukrán katonát képeznek 2023-ban

A németek több mint háromezer ukrán katonát képeznek 2023-ban

21:32 Február 21, 2023

Közélet 1487 2 хвилини

Українська

Az év végére meghaladja a háromezret a végzősök száma a német hadsereg (Bundeswehr) ukrán katonáknak szervezett kiképzőprogramjaiban – mondta hétfőn a német védelmi miniszter.

Boris Pistorius az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizó-képző központban tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a programok a terveknek megfelelően haladnak, a hazájukat az orosz támadások ellen védő ukrán katonák pedig nagyon elkötelezettek és elszántak.

Március végére le is szállítják a védekezés támogatását szolgáló német Marder páncélozott harcjárműveket és Leopard 2 A6 típusú harckocsikat, és az ukrán katonák készen állnak majd a használatukra – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette, hogy a világ legmodernebb harckocsijaként számon tartott Leopard 2-es elődjéből, a Leopard 1 típusú harckocsikból májusban vagy júniusban adhatják át az első darabokat Ukrajnának. A képzési programok újabb turnusokkal folytatódnak tovább, a végzősök száma így meghaladhatja a háromezret az év végére.

A Bundeswehr a kiképzési programról a honlapján közölt tájékoztatójában ismertette, hogy az ukrán katonák a hét hat napján tanulnak és gyakorlatoznak, napi 12 órát. Az oktatást tolmácsok közreműködésével folytatják.

Mint írták, az ukrán katonák szemében hajthatatlanság és elszántság látszik. „Ezek az emberek tudják, hogy miért harcolnak, tudják, hogy a jó oldalon állnak, és ez szinte legyőzhetetlenné teszi őket” – idézték a közleményben Björn F. Schulz tábornokot, a kiképzőközpont parancsnokát.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei