Ukrajna már a háború előtt is az orosz hackercsoportok célpontja volt

Ukrajna már a háború előtt is az orosz hackercsoportok célpontja volt

22:21 Április 6, 2023

Közélet 1638 2 хвилини

Українська

Oroszország már a háború megindítása előtt is számos komoly hackertámadást intézett Ukrajna ellen a hadműveletek előkészítése érdekében – közölte csütörtökön a Mandiant amerikai biztonsági cég, hozzátéve, hogy fehérorosz, illetve kínai hackertevékenységre utaló nyomokat is találtak.

David Grout, a vállalat régiós vezetője a franciaországi Lille-ben rendezett kiberbiztonsági fórumon elmondta, hogy bár orosz hackerek már 2014-től kezdtek behatolni az ukrajnai rendszerekbe, sok esetben a betöréseket csak most fedezték fel.

A hackerek emellett rendszeresen telepítettek adattörlő szoftvereket (wiper) a többi között távközlési eszközöknél vagy közlekedési hálózatokon, például vasutaknál.

Ezek a támadások a háború óta újrakezdődtek – tette hozzá Grout.

Aláhúzta, hogy a jelek szerint Oroszország adatlopással igyekezett minél több információt megszerezni Ukrajna lakosságáról, ebbéli igyekezetében pedig városházák, egyetemek, iskolák ellen is kibertámadásokat intézett.

A cél az állampolgárok lehető legrészletesebb lajstromba vétele volt, név, kor, cím, társadalombiztosítási szám és a gyerekek száma alapján. „A cél pedig az volt, hogy a kibervilágból a való világba átlépve intézzenek támadásokat az embereket ellen” – szögezte le.

Kijev a háború kitörése után kérte a Mandiant segítségét, a vállalat pedig több száz dolgozóját mozgósította az Ukrajnát érő hackertámadások kivédésére, valamint a rendszerek helyreállítására. Ez utóbbi a Mandiant szerint számos nehézségbe ütközik, ugyanis a hackerek több helyre alvó vírusokat telepítettek.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei