Szülők akadémiája: Győrfi Pál tartott előadást Beregszászban (videó)

Szülők akadémiája: Győrfi Pál tartott előadást Beregszászban (videó)

17:30 Április 23, 2023

Közélet 1240 2 хвилини

„Te is lehetsz életmentő”, címmel tartott előadást Beregszászban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki első ízben járt Kárpátalján. A Mathias Corvinus Collegium helyi központjában megtartott rendezvényen Győrfi Pál arról beszélt, hogy fontos az összetartás, és kötelességünk egymáson segíteni, éljünk a határ bármelyik oldalán. Hozzátette: látogatásának célja egyfajta bíztatás a háború miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljaiak számára. Dobsa Beáta, az MCC beregszászi vezetője stábunknak elmondta, hogy igyekeznek mindig olyan előadókat meghívni, akiknek az előadása sok érdeklődőt vonz. Az előadás fő témája a segítségnyújtás fontossága volt, valamint az, hogyan lehet bevonni a gyerekeket az életmentés világába. A mostani rendezvényre, csakúgy mint az ezt megelőzőekre, sok vendég érkezett. A jelenlegi nehéz, háborús helyzetben minden hasonló program komoly feltöltődést jelent a családok számára. Az MCC szülők Akadémiája című programsorozata a jövőben is folytatódik Beregszászban, melyre továbbra is olyan előadókat igyekeznek majd hívni, akik új dolgokat tudnak bemutatni a kárpátaljai családoknak.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei