A világ tavainak a fele kiszáradhat a jövőben

A világ tavainak a fele kiszáradhat a jövőben

16:43 Május 20, 2023

Közélet 1475 3 хвилини

Українська

Az éghajlatváltozás és a fenntarthatatlan mértékű emberi használat miatt jelentősen csökkent a tavak vízszintje az elmúlt 28 évben. A tudósok rámutatnak, ha ez így megy tovább, a jövőben elveszíthetjük tavaink felét.

Egy nemzetközi kutatócsoport csaknem kétezer nagy tavat vizsgált meg műholdas mérések, valamint éghajlati és hidrológiai modellek segítségével. A kapott eredmények alapján a tudósok megállapították: a tavak 53 százalékának jelentősen csökkent a vízszintje 1992 és 2020 között.

A Reuters által ismertetett tanulmányban kiemelték, a vízszint főként az éghajlatváltozás miatt csökkent, a folyamatot pedig fokozta a mezőgazdaság, a vízenergia és az emberi túlfogyasztás. A világ néhány legfontosabb édesvízforrása ugyanis 28 év alatt évente mintegy 22 gigatonnányi vízmennyiséget veszített.

Lassítani kellene a globális felmelegedést

Az éghajlatkutatók úgy vélik, hogy az éghajlatváltozás hatására a világ szárazabb időjárású területei még szárazabbak, a nedvesek pedig még nedvesebbek lesznek. Ugyanakkor Fangfang Yao, a Virginiai Egyetem hidrológusa kiemelte, még a nedvesebb éghajlatú régiókban is jelentősen csökkent a tavak vízszintje.

Ez azt jelenti, hogy közel 2 milliárd ember élete kerülhet veszélybe, ugyanis a tavak eltűnésével egyre kevesebb édesvíz marad a Földön.

A tudósok és az aktivisták régóta hangoztatják, hogy a katasztrófa elkerülése érdekében meg kell akadályozni, hogy a felmelegedés elérje a kritikus 1,5 Celsius-fokot.

Emberi túlfogyasztás

A tanulmány szerint a fenntarthatatlan mértékű emberi használat miatt olyan fontos tavak száradnak ki, mint a közép-ázsiai Aral-tó és a közel-keleti Holt-tenger.

A kutatók hozzáteszik, ugyanakkor az emberi szabályozás miatt a tavak negyedében megemelkedett a vízszint, erre példa a Belső-Tibeti-fennsík, ahol a gátépítések miatt egyre nagyobb vízmennyiséget mérnek a tavakban.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei