Zelenszkij 10 napot adott az összes óvóhely ellenőrzésére Kijevben és Ukrajnában

Zelenszkij 10 napot adott az összes óvóhely ellenőrzésére Kijevben és Ukrajnában

16:44 Június 2, 2023

Közélet 1708 3 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök, legfelsőbb főparancsnok pénteken haditanácsot tartott, amelynek résztvevői elsősorban az óvóhelyek állapotával foglalkoztak – számolt be az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.

Mint Zelenszkij írta: „Haditanács. A tanácskozás résztvevőinek kemény reakciója az emberek halálára a zárt bombaóvóhely közelében.” Ezzel kapcsolatban az elnök utasította Olekszandr Kamisint, a stratégiai iparágak miniszterét, hogy végezzen teljes körű ellenőrzést Kijev összes védelmi létesítményében, és tíz napon belül nyújtson be jelentést. Ihor Klimenko belügyminisztert ugyanerre utasította, de Ukrajna egészét illetően.

A haditanácson részletesen áttekintették a légvédelem állapotát is, különös tekintettel a szárazföldi, tengeri és légi fenyegetések elrettentésére vonatkozó igényekre. Megvitatták a fejlesztés módjait, figyelembe véve a rendelkezésre álló erőforrásokat, a partnerektől származó bevételeket és a saját termelést.

A résztvevők kitértek a fronton kialakult helyzetre is. Ezenkívül a találkozón a résztvevők átfogó titkosszolgálati jelentést is meghallgattak azokról az országokról, amelyek nemcsak a szankciók megkerülésében, hanem a rakéták és drónok gyártásának növelésében is segítenek az oroszoknak a háborús körülmények között. Ezzel kapcsolatban megfelelő döntések készülnek.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy csütörtök hajnalban az oroszok ismét lőtték Kijevet. A légvédelem az összes ellenséges rakétát lelőtte, de hárman meghaltak a lehulló törmelékektől, amikor szerettek volna bejutni az óvóhelyre, de nem tudtak, mert az zárva volt. Ezt követően Kijevben döntés született a menedékhelyek éjjel-nappali hozzáféréséről.

Zelenszkij elnök kijelentette, hogy az óvóhelyeknek a nap 24 órájában nyitva kell lenniük. A helyi hatóságok kötelessége biztosítani ezek nyitva tartását és elérhetőségét. Azt is megígérte, hogy megbüntetik mindazokat, akik felelősek három ember haláláért Kijevben a zárt óvóhely miatt. Zelenszkij – Vitalij Klicsko volt bokszoló kijevi polgármesterre célozva – hozzátette, hogy a helyzet miatt „kiütés következhet”.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei