Koronavírus: A tisztább levegő Kínában több mint 12 ezer halált akadályozott meg

Koronavírus: A tisztább levegő Kínában több mint 12 ezer halált akadályozott meg

20:45 Május 16, 2020

Közélet 3301 3 хвилини

A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csak a betegség terjedését gátolta meg, hanem a jelentősen javította a levegő minőségét, elejét véve ezáltal több ezer elhalálozásnak a világ egyik leginkább légszennyezett országában – írja az MTI. 

A Yale Egyetem kutatói a The Lancet Planetary Health tudományos folyóiratban csütörtökön publikált  tanulmányukban a kutatók arról írtak, hogy a tisztább levegő több – becslésük szerint 12 125 – elhalálozást akadályozott meg, mint a koronavírus-járványban május 4-ig meghaltak – 4633 – száma.

Ez egy nagyon meglepő eredmény. A járvány borzasztó mind Kína, mind az egész világ számára, de a vele járó károsanyagkibocsátás-csökkenés pozitív eredményeket hozott az egészségre nézve

– mondta a tanulmány vezető szerzője, Kai Chen ajunktus. 

A kutatók kimutatták, hogy a nitrogén-dioxid-kibocsátás 37 százalékkal csökkent a karantén előtti időszakhoz képest, a szállóporé 30 százalékkal Kína 367 városában.

A nitrogén-dioxid-kibocsátás a karantén előtt – január 5. és 20. között – köbméterenként 40,5 mikrogramm volt például Vuhanban, a járvány kínai gócpontjában, a karantén idején – február 10. és március 14. között – köbméterenként 18,8 mikrogrammra esett vissza. 

A 2,5 mikrométer, vagy annál kisebb szállópor szintje 62,5 mikrogramm volt a karantén előtt sok kínai városban, a karantén idején ugyanezen városokban 36,5 mikrogrammra csökkent.

Ezen károsanyagkibocsátás-csökkenések alapján becsülték meg a kutatók, hogy mennyi légszennyezéssel összefüggő, idő előtti elhalálozásnak vette elejét a javuló levegőminőség. A kutatáshoz 272 kínai várost érintő korábbi járványtani tanulmányok elhalálozási adatait és a 2018-as kínai statisztikai évkönyv halálozási adatait használták fel. 

A szerzők kimutatták, hogy a több mint 12 ezer haláleset mintegy kétharmadát szív- és érrendszeri betegségek, valamint a krónikus obstruktív tüdőbetegség okozta volna.

(MTI/index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei