Szlovákia és Csehország pénzügyi támogatásával valósul meg két, gyermekeket támogató projekt Kárpátalján (videó)

Szlovákia és Csehország pénzügyi támogatásával valósul meg két, gyermekeket támogató projekt Kárpátalján (videó)

16:40 Június 23, 2023

Közélet 1763 3 хвилини

Українська

A külföldi partnerek továbbra is támogatják az ukrajnai gyermekeket segítő projekteket. Különös figyelmet fordítanak azokra, akik elvesztették szüleiket és otthonaikat, illetve lakóhelyük elhagyására kényszerültek. Az Ungvári járási Szerednyén befejezés előtt áll egy moduláris város építése, amely a tervek szerint ötven árva gyermek befogadását szolgálja majd. A jótékonysági kezdeményezés a cseh és a szlovák fél anyagi támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. A fennmaradó összeget a Szolyvai Megyei Gyermekotthon felújítására fordítják. A 12 modul házból álló épületegyüttes a római katolikus templom kertjének területén helyezkedik el. Az itt lévő téglaépület, amely korábban család típusú gyermekotthonként üzemelt, új lakókra várt. A régebbi családi ház, mint közösségi tér üzemel majd, egy nagy aulával és több kisebb szobával. Az udvaron játszótér és konyhakert is helyet kapott. A modul építményeket a Cseh Köztársaság finanszírozta, a 200 000 eurós berendezést pedig a Szlovák Köztársaság. Az ide költöző gyerekek és nevelőszülőik Mariupolból érkeztek. A Szlovák Köztársaság által felajánlott segítség nem ért véget a mobilházak belső berendezésének támogatásánál. A fennmaradó összeget a Szolyvai Megyei Gyermekotthon felújítására fordították. Itt sor került az elektromos vezetékek cseréjére, hűtésre és fűtésre is alkalmas klímaberendezések beszerzésére. Valamint fejlesztő játékokat és sportszereket is vásároltak az otthon lakóinak. A szerednyei projekt, a moduláris lakópark kialakítása befejeződött, és várja az első lakókat. Szolyván pedig már csak néhány műszaki probléma vár megoldásra. A külföldi támogatók biztosak benne, hogy a közeljövőben más programokban is támogatni fogják Ukrajnát és azon belül Kárpátalját.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei