A belső menekültek több mint 30%-a azt tervezi, Kárpátalján marad

A belső menekültek több mint 30%-a azt tervezi, Kárpátalján marad

17:24 Június 24, 2023

Közélet 2493 2 хвилини

Українська

A belső menekültek több mint 30 százaléka Kárpátalján tervez maradni: százezer emberről van szó.

Erről tanúskodnak a megyei katonai adminisztráció felkérésére készült szociológiai felmérés adatai. A lakóhelyüket elhagyni kényszerült menekültek lakhatásáról, ellátásáról és foglalkoztatásáról tartottak koordinációs ülést a Bátyúi kistérségben Petro Dobromiljszkij, az OVA helyettes vezetőjének elnökletével.

„Fontos, hogy az embereknek lakhatást biztosítsunk, hogy minden család külön élhessen. Ezenkívül tárgyalunk szociális lakások létrehozásáról is a lakosság veszélyeztetett kategóriái számára. A kistérségek rendelkeznek menedékházakká átalakítható épületekkel, valamint telkekkel, ahol új lakások építhetők” – mondta Dobromiljszkij.

A Bátyúi kistérségek legkevesebb öt telket tud elkülöníteni erre a célra. A projektek megvalósításában az áttelepült és helyi vállalkozások is részt kívánnak venni, mérlegelik továbbá a partnerek bevonásának, illetve a helyi és megyei költségvetésből történő társfinanszírozás lehetőségét is.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei