Csöndes koszorúzás a Bovcár-kútnál

Csöndes koszorúzás a Bovcár-kútnál

19:54 Július 18, 2023

Közélet 1554 2 хвилини

Українська

Július 16-án a Nagyságos Fejedelem emlékét, valamint a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatáját méltatta csöndes koszorúzással a Felső-Tisza-vidék magyarsága felkeresve az Égermező (Vilsáni) előtt található Bovcár-kutat.

A legenda szerint a helyiek elbújtatták a Nagyságos Fejedelmet a németek elől, aki hálából segített a falunak kutat ásni és kikövezni az oldalát. A megemlékezésen Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „Valamikor ötven évvel ezelőtt motorbiciklivel jöttünk ide először a forráshoz. A helyiek megőrizték az Osztrák‒Magyar Monarchia idejében állított emléktáblát. A kutat a KMKSZ 2020-ban felújíttatta. A helyi lakosság úgy ismeri ennek a településnek a nevét, hogy Bovcár, ami azt jelentette, hogy itt volt a cár. Rákóczit a ruszinság végtelenül kedvelte, hiszen egymásra voltak utalva akkor is, mi pedig most is egymásra vagyunk utalva. Nagyon fontos, hogy minden Rákóczi-emlékhelyeket megőrizzünk, hiszen a szabadságharc bölcsője a kárpátaljai vidékről indult el. A kezdet az valahol az első győztes csata volt Újlak mellett, s a befejezés is valahol itt. Ezért fontos, hogy vigyázzunk ezekre a helyekre” ‒ mondta el Sari József.

Az emlékező gondolatokat követően a megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Az eseményen jelen volt Buczkó István beregszászi magyar konzul.

(ve/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei