A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Alapszervezete csendes koszorúzást szervezett az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából március 15-én a podheringi csata helyszínén felállított kőobeliszknél, ahol a jelenlévők főhajtással tisztelegtek a hősök emléke előtt.
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc legjelentősebb vidékünkön zajló csatájaként tartják számon a Munkács melletti Podheringen történt 1849. április 22-ei összecsapást. A Latorca-parti ütközetben a magyar és ruszin nemzetőrök, honvédek és népfelkelők sikeresen tartóztatták fel és kényszerítették meghátrálásra az országba betört osztrák császári sereget. A podheringi csata nem tartozik ugyan a szabadságharc legkimagaslóbb ütközetei közé, ugyanakkor Kárpátalja számára fontos, hiszen jelzi a vidék magyar és ruszin népének bátor helytállását, összefogását és szabadságszeretetét.
Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke tudósítónknak elmondta, a koronavírus-világjárvány, majd a háború kitörése miatt már négy éve csupán csendes koszorúzással róják le tiszteletüket a szabadsághősök emléke előtt. „Mi, munkácsiak rendkívül fontosnak tartjuk ezeket a megemlékezéseket. Nekünk, munkácsiaknak amúgy is nagy szerencsénk van, mert büszkén mondhatjuk, hogy itt, a Szarka-hegy alatt található az egyetlen olyan autentikus megemlékezési helyszín, ahol 1849 áprilisában egy maroknyi magyar honvéd és nemzetőr megállította a túlerőben lévő osztrák sereget” – emelte ki.
A győztes csata helyszínén a munkácsiak 1901-ben csonka gúla alakú emlékművet emeltek. „Ez kötelességet is ró ránk, hogy megőrizzük az emlékművet” – szögezte le Korolyova Erzsébet, hozzátéve, hogy a magyar kormánytámogatásnak köszönhetően nemrégiben sikerült ismét újrakövezni és újrabetonozni a kőobeliszk talapzatát. „Bízom benne, hogy belátható időn belül – talán jövőre – ismét olyan nagyszabású megemlékezést lehet itt tartani, mint a járványt megelőző esztendőkben, amikor nemcsak a munkácsiak, hanem a környék magyarlakta településeiről is itt gyűltek össze az emberek, hogy együtt ünnepeljék március 15-ét. Remélem, egyszer visszajön ez a kor is, addig pedig tartjuk itt a lángot, és nem feledkezünk meg hőseinkről” – tette hozzá a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke.
A tisztelet és az emlékezés koszorúinak elhelyezését követően a rendezvény a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott, ahol Papp Ferenc ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a külhoni magyarokhoz intézett ünnepi üzenetét: „1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték, a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek. Személyes véráldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk” – fogalmazott ünnepi levelében a magyar miniszterelnök, kiemelve, hogy a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik: „Hirdeti, hogy mi, magyarok kérjük, követeljük vissza azt a szabad, méltóságteljes és erős Európát, amely békét tudott tartani a saját földjén, és határozottan kiállt minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségei nyelvének, kultúrájának felszámolására tört. »Legyen béke, szabadság és egyetértés!«”
„Egy nemzet életében rendkívül fontosak az ünnepek. Az ünnep mindig megállás: öröm, találkozás, mosoly, emlékezés, számvetés, a célok megfogalmazása. Március 15. egy ilyen ünnep, ahol végig tudunk nézni a történelmünkön, és meg tudjuk újra fogalmazni a szabadság fontosságát” – hangsúlyozta felszólalásában Popovics Béla helytörténész, felhívva a jelenlévők figyelmét arra, hogy „a Jóisten megáldotta ezt a nemzetet – ahogyan Kölcsey is írja a Himnuszban –, de ez az áldás akkor tud folytatódni, ha újra és újra visszatalálunk a gyökerekhez, a kereszténységünkhöz, a magyarságunkhoz, az igazi szellemi értékekhez, melyek ezt a nemzetet meg tudták őrizni. Ebben a mai felbolydult és értékvesztett világban nagyon fontos, hogy tanúságot tegyünk a hitünk és az értékeink mellett, s az Isten meg fogja áldani ezt a nemzetet”. Az elmúlt ezer évben a Kárpát-medencében számos olyan pillanat volt, amikor ez a nemzet eltűnhetett volna – idézte fel Popovics Béla, „de mi azért tudtunk túlélni, mert mindig vissza tudtunk találni a gyökereinkhez, a Teremtő tenyerébe tudtuk magunkat helyezni, és erőt tudtunk belőle meríteni. Fontosnak tartom a Himnusz második versszakát is mondani, hiszen van mire büszkének lennünk!” – tette hozzá.
Az alkalmat Györkené Csákány Marianna verses-zenés összeállítása tette meghittebbé, aki Bodnár Éva Fohász a hazáért, Szülőföld, valamint Magyar szó című verseinek megzenésített változatát adta elő, emellett igazán mély üzeneteket magukban hordozó dalok csendültek fel Losonczi Léna Itt szőke a hajnal, Szügyi Zoltán Otthon és Tárczy Andor Ungnak és Tiszának című versei alapján, s végül ismert református énekeket is hallhatott a közönség.
A megyeszékhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának alkalmából – a hagyományokhoz híven – Petőfi Sándor szobránál gyűltek össze a helyi magyarság képviselői. Sokadik éve sajnos ismét csak szűk körben fejezhették ki tiszteletüket az egykori hősök emléke előtt.
A csendes megemlékezésen Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök külhoni magyarokhoz intézett levelét:
„1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és a törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték: a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek. Személyes véráldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk.
A magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik. Hirdeti, hogy mi, magyarok kérjük, követeljük vissza azt a szabad, méltóságteljes és erős Európát, amely békét tudott tartani a saját földjén, és határozottan kiállt minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségei nyelvének, kultúrájának felszámolására tört. »Legyen béke, szabadság és egyetértés!«” – zárult Orbán Viktor levele.
Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője kiemelte:
– A KMKSZ tagsága és vezetése számára különösen fontos, hogy megemlékezzünk március 15-ről, hiszen a magyar nemzet, a magyar nemzetállam 1848-ban a forradalom után alakult. Erre emlékezünk és emlékeztetünk minden évben Ungváron is a Petőfi-szobornál. Ugyanakkor az elmúlt időszakban, mióta háború van Ukrajnában, illetve előtte a világjárvány sem tette lehetővé, hogy nagy ünnepséget szervezzünk. De még ha szűk körben is, és csak a civil szervezetek vezetősége, a társadalmi szervezetek tagsága, néhány ember gyűlik össze, akkor is fontos, hogy méltassuk ezt a napot, hisz mindannyian a magyar nemzet részei vagyunk, a kárpátaljai magyarság is – fogalmazott az elnök asszony.
Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője Isten áldását kérte az egybegyűltekre, a kárpátaljaiakra, akik megélik a háború minden nyomorúságát, könyörgött az édesanyákért, akik elvesztették gyermekeiket, az árvákért.
– Légy meghallgatója a mi könyörgésünknek, a mi imádságunknak, tarts meg, vigasztalj meg és erősíts meg bennünket! Adj nekünk, Urunk, jövőt, amit te készítettél! Áldd meg a te népedet! Így engedd, hogy megálljunk őszinte szívvel emlékezve, hálát adva minden jóért, amivel megajándékoztál bennünket, és tebenned bízva, hittel küzdve, látva a jövőt, Urunk, kérünk, áldj meg bennünket! – fohászkodott az egyházkerületi főjegyző.
A nemzeti imádságunk eléneklését követően Magyarország Ungvári Főkonzulátusának, a társadalmi szervezeteknek a képviselői és a helyi magyar líceum diákjai elhelyezték az emlékezés és a tisztelet koszorúit.
Március 15-e alkalmából együtt emlékezett Técső magyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Az országban kialakult háborús helyzetből adódóan idén is csendeskoszorúzással méltatták a forradalmi ifjakat a város központjában található Kossuth-szobornál. Az eseményen a városban működő egyházi, civil és oktatási intézmények vezetői, közösen helyezték el az emlékezés koszorúit. Sari József, a KMKSZ felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke szerint: a márciusi ifjak szabadságszeretete példaértékű, amelyből minden korban erőt lehet meríteni.
A málenkij robotra elhurcoltak egyetlen bűne a nemzetiségi hovatartozásuk volt. Kárpátalja magyarsága minden évben megemlékezik a helyi magyar és német lakosságot 1944 novemberében ért tragédiáról. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Alapszervezete a kárpátaljai magyar áldozatokról november 19-én délután hagyományosan a Kálvária temetőben lévő emlékműnél tartott megemlékezést.
A csendes megemlékezés kezdetén Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Líceum igazgatója bemutatta a meghívott vendégeket: Cseh Áron ungvári magyar konzult, Héder János ungvári lelkészt, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzőjét, Kulin Ágnest, a Révész Imre Társaság elnökét, majd megköszönte a megjelenteknek, hogy eljöttek emlékezni a sztálinizmus áldozataira, egy olyan történelmi eseményre, amely minden kárpátaljai családot mélyen érint, hiszen minden kárpátaljai családnak volt hozzátartozója, rokona, aki ennek a szörnyű korszaknak lehet, hogy túlélője, de a legtöbb esetben áldozata volt.
– Ez az az esemény, amelyre Kárpátalján szerintem mindenkinek meg kell emlékeznie, a múltunkat nem szabad elfelejteni, és ez olyan történelmi esemény, amely minden magyar családot érint, nincs olyan, aki édesapját, nagyapját, dédapját, már ott tartunk, ne tudná az elesettek között. Mi próbálkozunk, hogy az ifjúság is tudja azt, hogy gyökerek nélkül nincs jövő, de ezek a szomorú történelmi események nagyon összemosódnak. Egybeesik a mi sztálinizmus áldozatairól való megemlékezés, a mi bánatunk a Holodomorra való megemlékezéssel, és így a fiatalság eléggé összemossa a két eseményt. Nagyon nagy szerepe van az oktatásban a tanároknak, hogy erre felhívják a figyelmet, hiszen a mi bánatunk, a mi gyászunk is olyan mély, mint az ukrán nemzeté – mondta Kulin Judit.
Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Líceum Diákönkormányzata képviseletében az iskola tanulóinak előadásában rövid történelmi összefoglaló és Wass Albert Vigasztaló levél, magyarok földjére című verse hangzott el.
A megemlékezésen a történelmi egyházak nevében Héder János református lelkész hirdetett igét, imádkozott az elhunytak örök nyugodalmáért, lelki boldogságáért és kért áldást a megemlékezőkre, az ittmaradottakra.
– Tiszta csoda, hogy mi még itt lehetünk Kárpátalján és emlékezhetünk. A kárpátaljai nép elmúlt 100 esztendeje nagyon sok szenvedéssel és gyötrelemmel van tele. Ma is halnak meg katonák, minden tiszteletet megadva temetik el őket. De őseinknek nem jutott ilyen tiszteletre méltó, becsületes temetés. Szomorú a szívünk, amikor megállunk egy emlékmű mellett, amely a szenvedésre, a pusztulásra emlékeztet bennünket, de a megpróbáltatás idején az emlékezés erősít meg bennünket – mondta többek között Héder János lelkész.
Ezt követően a jelenlévők csendes főhajtással elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A Szolyvai Emlékparkbizottság szervezésében a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek képviselői csöndes koszorúzást tartottak az 1944 novemberében a málenykij robotra elhurcolt magyar és német férfiakra emlékezve a Szolyván, az egykori gyűjtőtábor helyén kialakított emlékparkban. Itt mintegy hét ezer ember lelte halálát a tífusz, a kolera és az alultápláltság miatt. A rendezvénnyel a szovjet rezsim által ártatlanul elhurcol és meggyilkolt emberekre emlékeztek. Egyben kiállás is volt az Ukrajnát ért orosz agresszió megállítása, a béke mielőbbi helyreállítása és a kárpátaljai magyarság egysége mellett. A rendezvényről részletes beszámolót a TV21 Ungvár vasárnapi híradójában láthatnak.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a Beregszász és környékén élő magyarok a Vérke-parti város vasútállomásánál található emlékműnél október 23-án.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint Magyarország ungvári és beregszászi külképviseletei minden évben megemlékezéssel méltatják az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját.
A rendezvény elején Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című verse hangzott el Pivnyeva Nikolett, a Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének magyar szakos hallgatója tolmácsolásában, melyet követően Csernicskó István, a II. RF KMF rektora mondott beszédet. „1956. október 23-án egyszerű emberek, olyan egyszerű emberek, mint amilyenek mi itt vagyunk, úgy döntöttek, hogy fellázadnak a zsarnokság ellen. Nem akartak ők történelmet írni, eszükbe sem jutott ilyesmi. Végül azonban a magyar történelem, sőt a világtörténelem arany oldalaira került a nevük” – elevenítette fel a rektor. „A harc csak néhány napig tartott, és vérbe fojtották a forradalmat, de a reményt, hogy legyőzhető a zsarnokság, s a remény, hogy elérhető a szabadság, az velük maradt, és éltető módon táplálta azt a törekvést, amely évtizedekkel később ugyan, de mégiscsak elhozta a szabadságot. Azokra az emberekre emlékezünk most, akik bátrak voltak, és bátrak voltak nemcsak gondolni a szabadságra, hanem tenni is érte” – hangsúlyozta Csernicskó István.
„Az ’56-os hősök nem különböztek azoktól, akik itt vannak. Volt egy pillanat, volt egy helyzet, és ebben a helyzetben maguk fölé tudtak magasodni, emberből nem mindennapi emberré tudtak válni, és vállalták azokat a feladatokat, amelyekről előző nap még nem gondolták, hogy megtalálják őket” – emelte ki felszólalásában felidézve a 67 évvel ezelőtt történt budapesti eseményeket Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos munkatársa, reflektálva arra a korábbi kijelentésére, mely szerint nincs emlékezésre méltó történelmi esemény anélkül, hogy az adott közösség abban a pillanatban ne tudna túllépni és felülemelkedni saját magán. „1956-nak az egyik különlegessége, hogy bármikor és bárhol valamilyen feladat felmerült, akkor annak azonnal akadt gazdája, aki mindenféle előképzettség és hozzáértés nélkül tökéletesen megoldotta az adott feladatot. Én ezekre a névtelen hősökre szeretnék itt emlékezni, s azt szeretném kérni, hogy rájuk is emlékezzenek azok, akik október 23-ra emlékeznek” – fűzte hozzá az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét taglaló számos publikáció és könyv szerzője.
Ezután a jelenlévők Pintér Béla ’56 él! című dalát hallhatták Pivnyeva Nikolett és Nagy István előadásában, majd Pallagi Marianna, a PCS igazgatója osztotta meg gondolatait. Elmondta, minden évben azért gyűlnek itt össze, hogy fejet hajtsanak a bátrak emléke előtt, akik tetteiből erőt lehet meríteni a mindennapok nehézségeinek leküzdéséhez. „A sors úgy hozta, hogy 2022. február 24-ét követően ezek a nehézségek embert próbálóbbak, mint amire számítottunk vagy valaha is számíthattunk volna. Ahogyan az ’56-osoknak akkor, most nekünk is bátorságra van szükségünk. Talán saját magunkat is megleptük a háború kitörését követően azzal, hogy mekkora lelkierővel rendelkezünk. Bátorságukról tettek és tesznek tanúbizonyságot az itthon maradt asszonyok, a feleségek és az édesanyák, akik összetartják a családot, és akik zokszó nélkül végzik el a férfiak feladatait is. Bátorságukról tesznek tanúbizonyságot minden pillanatban – nemzetiségtől függetlenül – a fronton harcolók. Hiszem azt, hogy bátorságra van szükség az újrakezdéshez is” – fogalmazott.
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke felidézte: „Szomorú sors várt Kelet- és Közép-Európa népeire a II. világháború után, hiszen hamar egyértelművé vált, hogy szovjet típusú berendezkedés fog következni, és az egyedüli, mindenható ideológia csak a kommunista ideológia lehet. Néhány év után azonban a magyar nép nem tudta tovább bírni az elnyomást és a kegyetlenséget. Egyel nem számoltak az elnyomók: a magyar nép szabadságszeretetével. Petőfi tüze – bár elmúlt addigra több mint száz év – mindig lobog a magyarok szívében, amikor a szabadság kivívásáról és megtartásáról van szó” – szögezte le Sin József, hozzátéve: „A szabadságharcot vérbe fojtották, ugyanakkor az emberekben a hit, hogy ez az elnyomás tűrhetetlen, megmaradt, és 33 év múlva a magyar nép újra saját kezébe vette sorsát, megkapta az áhított szabadságot, a függetlenséget és mindent, ami ezzel jár, természetesen a felelősséget is. Örömmel látjuk, hogy a magyar kormány ezt a felelősséget felvállalta, s továbbra is kiáll a függetlenség és a szabadságharc eszméje mellett. ’56 és ’89 egyértelműen bebizonyította, hogy a magyar nép egységes nemzetet alkot.”
A rendezvény végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a 2016 novemberében a bátrak tiszteletére emelt emlékmű elé.
Idén is számos kárpátaljai helyszínen megemlékeztek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseiről.
Ungváron október 23-án, hétfő délután Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), több kárpátaljai magyar társadalmi, kulturális szervezet képviselői, a diákok közös megemlékezéssel méltatták az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóját. Az egybegyűltek a háborús helyzet miatt csendes főhajtással emlékeztek ’56 hőseire. A rendezvényen jelen volt Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, a megyei és a városi hivatalok vezetői.
Az első helyszín az ungvári 1956-os emlékmű volt a Majdan hősei (Herojiv Majdanu) parkban, ahol a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit, és mécseseket gyújtottak. Az esemény zárásaként a történelmi egyházak nevében Héder János ungvári református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője mondott fohászt.
Ezt követően a tömeg átvonult a másik helyszínre, a Dovzsenko utcába, ahol az ungvári börtön falán lévő emléktáblánál elhelyezték az emlékezés virágait.
Barta József, a KMKSZ ügyvezető alelnöke, a megyei tanács képviselője az ’56-os megemlékezéseken gyakran emlegetett „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” Bibó István-idézet kapcsán elmondta: úgy véli, nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki legyőzi a félelmét.
– Most pedig olyan világot élünk, hogy szerintem mindenütt félni kell, Ukrajnában különösképpen, hiszen véres háború dúl, és gyakran érezzük a magyarellenesség tüneteinek a megnyilvánulásait is. De ugyanúgy félnek az európai népek, és a Közel-Keleten is sok helyütt. Nincs más megoldás, mert a félelem ott van a szívekben, ott van a lelkekben, hogy ezzel meg kell birkózni és le kell küzdeni, mert félelemben élni borzalmasan rossz, rettenetes. Ha le tudjuk küzdeni, akkor már bátrak vagyunk és győztünk, mert egy harcot megvívtunk önmagunkkal, a félelmünkkel, s akkor van esély megvívni a többi harcot is – fogalmazott Barta József.
Ungváron a Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának szervezésében emléktábla avatással tisztelegtek a fiatalon elhunyt grafikus és textilművész, Jankovics Mária emléke előtt. Az emléktábla annak a háznak a falára került, ahol a művész élt és alkotott. A porcelán-kerámia emléktáblát Hrabár Natália iparművész, Jankovics Mária pályatársa, egykori jó barátja készítette. Jankovics Mária alkotásait nemcsak kiállításokon láthatják az érdeklődők. Művészi grafikáival az Irka, Kárpátalja egyetlen magyar nyelven megjelenő, gyerekeknek szóló folyóiratának olvasói is gyakran találkozhatnak. Az esemény végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások áldozatai előtt tisztelgett október 6-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősön. Az emlékünnepségen jelen volt dr. Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára is, aki hangsúlyozta, hogy az összmagyarság e nehéz időkben is egységesen kiáll a kárpátaljai magyarság mellett, amiben csak tudja támogatja őket.
A megemlékező közösséghez szólva Panyi Miklós államtitkár megjegyezte: „A kárpátaljai magyar közösség a legnehezebb helyzetben van a másfél éve tartó háború miatt. Ezek az események összekötő kapcsok az egész Kárpát-medencei magyarság számára, és a kárpátaljai magyarság számára is. Az én látogatásom célja érzékeltetni, hogy fontos számunkra a kárpátaljai magyar közösség, és amiben tudunk, segítünk. […] Nemcsak a múltunkra lehetünk büszkék, de a XIX. századot követő politikai, történelmi és tudományos teljesítményünk is nagyon fontos, akárcsak a héten történt kimagasló magyar tudományos elismerések, hiszen két magyar Nobel-díjasunk is lett. Mindez olyan üzenet rejt, amibe a kárpátaljai magyarságnak is kapaszkodnia kell” ‒ szögezte le az államtitkár.
A Nagyszőlősi 3. Sz. Perényi Zsigmond Középiskola udvarában megtartott eseményen Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke köszöntve az egybegyűlteket elmondta: „Az 1848-ban kezdődő szabadságharc nemzeti színnel felírt tizenkét pontja végére az akkori önkényuralom az aradi tizenhárom vérével tett pontot. Báró Perényi Zsigmond is a megtorlás áldozata lett, emelt fővel vállalta a magyar szabad eszmét, ezzel megalapozva a mi jelenünket is itt, Ugocsában. Büszkék vagyunk rá, s emlékét őrizzük!”
„Október 6. a magyar nemzet gyásznapja. Az aradi vértanúk kivégzése – seb a nemzet lelkületében, tudatában, mely a mai napig nem gyógyult be teljesen. Csak az idő múlása, a szerető Istenben és a nemzet fennmaradásában való hit gyógyíthatja be ezt a sebet” ‒ nyilatkozta lapunknak Barta József, a KMKSZ alelnöke, majd hozzáfűzte: „Semmi sem történik véletlenül. S az, hogy az aradi vértanúk kivégzése Isten akaratából történt, vagy sem, a jó választ nem tudjuk, de annyi bizonnyal leszögezhető, hogy Isten minden helyzetből a lehető legjobbat próbálja kihozni számunkra, s hogy nekünk is ezt kell tennünk.” A politikus szerint az aradi vértanúk egyik fő erénye a hűség volt. Hűség esküjükhöz, nemzetükhöz. Életüket kockáztatták és áldozták a szabadság eszméjéért, a nemzet függetlenségéért. Bátran vállalták tettüket, nem tagadtak, nem hazudtak, pedig életük volt a tét. A bátorság az aradi vértanúk másik fő erénye. Miből eredt és táplálkozott a hűségük és a bátorságuk? Az Istenben való hitből. Az alelnök szerint az aradi vértanúk emléke örökké él, mert a mártírok a magyarság hitét, reményét, szabadságszeretetét, hűségét, hősiességét, az igazságosság utáni vágyát és bátorságát jelképezik. A mai kornak, a mai magyar nemzetnek is szüksége van bátor, hűséges hazafiakra. Bátrakra az igazság kimondásában és az azért való kiállásban, küzdelemben; hűségesekre a nemzet és a közösség ügye iránt.
Az eseményen a Perényi-középiskola, valamint a Kárpátaljai Magyar Líceum diákjainak közös műsorát tekinthette meg a nagyérdemű. A megemlékezést a Nagyszőlősi Bartók Béla Zeneiskola tanáraiból összeállt vonós kvintet előadása színesítette. Ezt követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit báró Perényi Zsigmond mellszobránál.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, az Ungvári Magyar Főkonzulátus és a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek képviselői koszorúzással emlékeztek az ungvári várban Bercsényi Miklósra, a magyar történelem egyik kiemelkedő alakjára, II.Rákóczi Ferenc hűséges barátjára és feleségére, Csáky Krisztinára. A grófi pár uralkodása alatt virágzott fel a várkastély, ők hozták be a felvilágosult polgári lét szellemét, a kultúrát, és a művészeteket a vármegyébe. Az ukrajnai háború miatt a civil szervezetnek most nem állt módjában a fesztivált megszervezni, azonban ennek ellenére kötelességüknek tartják, hogy megemlékezzenek a vár egykori uráról és feleségéről.