Tájházat avatott a KMKSZ és a KMTT Nagymuzsalyban (videó)

Tájházat avatott a KMKSZ és a KMTT Nagymuzsalyban (videó)

18:43 November 6, 2023

Közélet 1577 2 хвилини

Újabb tájházat avattak az Európai Unió által támogatott a „Felső Tisza-vidék épített és szellemi örökségének tárháza” határon átnyúló projekt keretében, ezúttal Nagymuzsalyban. Kárpátaljai részről a KMKSZ és Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács vett részt az élő tájház programban. Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke az átadó ünnepségen úgy fogalmazott: a helyi értékek felmutatásával nem csupán a tájegység turisztikai vonzerejét növeljük, egyben az itt megmaradt közösségeink identitását is erősítjük. Amelyet Varga Boldizsár épített több mint 100 évvel ezelőtt. Nyilatkozták stábunknak a leszármazottai. Azt is elmondták, hogy volt itt minden, ami a gazdálkodáshoz szükséges, például csűr és disznóól is. Mivel Nagymuzsaly a beregi borvidék része természetes módon a szőlőtermesztés és a borászat eszközeinek bemutatása kapott nagyobb hangsúlyt a tájházban. A nagymuzslyi már a negyedik tájház, amelyik Európai Uniós támogatással a KMKSZ és a KMTT közreműködésével lett kibővítve vagy kialakítva Kárpátalján.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei