Mező Misi koncert a Munkácsi Mihály Magyar Házban (videó)

Mező Misi koncert a Munkácsi Mihály Magyar Házban (videó)

15:15 November 29, 2023

Közélet 813 2 хвилини

A Kárpátaljai Kultúrkaraván programja keretein belül került sor Mező Misi, a népszerű magyar énekes-gitáros zenész, a Magna Cum Laude zenekar frontembere Mesélő című előadására a Munkácsi Mihály Magyar Ház rendezvénytermében. A koncert, a hagyományokhoz híven jótékonysági jellegű volt. Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai Kultúrkaraván igazgatója elmondta, a felajánlásokat azok a családok kapják, akik családfőjüket vesztették el a háborúban. Mező Misit a legtöbben a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismerik. A megszokott, dinamikus koncertekkel ellentétben a zenés-prózai Mesélőben a művész élettörténeteit osztotta meg a nagyérdeművel. A zenész-énekes először járt Kárpátalján. A felkérésre habozás nélkül igent mondott. A Mesélőben történetek és különböző stílusú zeneszámok váltották egymást. A Mesélő című előadás maradandó élményt nyújtott mind az előadó, mind a közönség számára. Kárpátaljai turnéja során Mező Misi Mesélő című előadásával három helyszínen, Munkácson, Jánosiban és Nagydobronyban lépett fel.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei