ZeneVarázslat ötödször - előválogató hangverseny Beregszászban

ZeneVarázslat ötödször - előválogató hangverseny Beregszászban

18:26 November 30, 2023

Közélet 1996 8 хвилин

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) 2023 végén immár ötödik alkalommal szervezi meg a ZeneVarázslat című képzést és hangversenyt, melynek előválogatójára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Esztergom termében került sor november 29-én.

A ZeneVarázslat képzés és hangverseny négy évvel ezelőtt indult útjára Beregszászban azzal a céllal, hogy minél közelebb vigye a gyermekekhez a klasszikus zenét. A ZeneVarázslat mozgalom Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas és Budapest Márka díjas magyar zongoraművész vezetésével az elmúlt évek során sikertörténetté vált a kárpátaljai művészeti oktatásban. A kezdeményezés évről évre nagy sikernek örvend, hiszen a zeneművészeti tehetséggondozás egyedülálló programja és képzése vidékünkön ez idáig 51 gyermek zongorajátékához és komolyzenei képzéséhez járult hozzá. A ZeneVarázslatnak még nagyobb jelentősége van a koronavírus-járvány, majd az országban kialakult háborús helyzet miatt, hiszen a zene által a kurzuson részt vevők kifejezhetik, illetve megélhetik az érzéseiket.

Az előválogatóra érkezett tanulókat és oktatóikat elsőként Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte. „A zenének személyiségformáló ereje van, sugárzik belőle a felelősségérzet, erkölcsi komolyságot ad, fejleszti a kitartást, az empátiát, érzelmeket ébreszt, ezért nagyon fontos, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen művészeti tevékenységük fejlesztésére” – húzta alá, hozzátéve: meggyőződésük, hogy minden gyermeknek joga van arra, hogy adottságának, képességének és tehetségének megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön, s „mi azért vagyunk és dolgozunk, hogy ez a lehetőség mindenki számára elérhetővé váljon”. Köszöntője végén Váradi Natália örömét fejezte ki, hogy 2019-ben Várnagy Andrea művésznő felajánlotta, hogy „ebbe a csodálatos ZeneVarázslat mozgalomba a kárpátaljaiakat is bekapcsolja”.

Buczkó István beregszászi magyar konzul beszédében köszönetet mondott a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnak, hogy hagyományt teremtett a ZeneVarázslattal, ezáltal sokszínű tevékenységi körében a zene is fajsúlyos szerepet kap. „Reméljük, hogy a ZeneVarázslat ötödik évada – ahogyan a korábbiak is – jól szolgálja a gyerekek fejlődését, elősegíti és egyengeti a jövő művészeinek szárnybontogatását” – szögezte le a magyar diplomata, majd a zene meghatározó erejéről szólva elmondta: „A zene mindent kifejez, amit az ember képtelen szavakkal elmondani. Nem véletlenül mondta Joseph Haydn, hogy »az én beszédemet mindenki megérti«, hiszen a zene egy nemzetek felett álló nyelv, amely összeköt minden embert. Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene” – erre az örömre azonban tanítani kell az embereket, ami nem könnyű dolog, különösen akkor, amikor háború dúl az országban. „A ZeneVarázslat talán segít abban is, hogy egy kis időre eltereli a figyelmet a háborúról. Az igazi nagy varázslat azonban az lenne, ha jövőre, amikor a Zenevarázslat hatodik évadára kerül majd sor, pianóban is elnyomja a zongora hangja a fegyverek zaját – egész egyszerűen azért, mert azok addigra elhallgatnak és már végre béke lesz” – tette hozzá a konzul.

Csernicskó István, a II. RF KMF rektora köszönetet mondott mindazoknak, akik időt és energiát fektettek abba, hogy ez a rendezvény létrejöhetett, valamint gratulált azoknak a fiatal művészeknek, akiknek „olyan eszköz van a kezükben, mellyel varázsolni tudnak”.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke felszólalásában elmondta: „Örülök neki, hogy immár ötödször sikerül megrendezni a ZeneVarázslat képzést, hisz az itt jelen lévő gyerekek valóban tudnak varázsolni: egy hangszerből hangot, melódiát, szép dallamokat. Azt kívánom, hogy a jövőben minél nagyobb és előkelőbb színpadon varázsoljátok el a közönséget!”

Várnagy Andrea – aki a kurzus szakmai referense is – elmondása szerint otthon érzi magát Kárpátalján, hiszen sehol máshol nem tapasztal ilyen fogadtatást és légkört, mint amilyen itt fogadja a helyiek szeretetének köszönhetően. „Ez a világon egyedülálló, ami a ZeneVarázslattal itt történik, hiszen még a háború kitörését követően is együtt erősödtünk meg és a szeretetben kapcsolódtunk össze koncertet szervezve, melyen megpróbáltunk muzsikálni, kizongorázni azt a sok érzést, fájdalmat és reményt is, ami a szívünkben volt. A zenei munkásságomnak és a ZeneVarázslatnak a legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor itt voltunk a színpadon az ukrán zongoraművésszel, és együtt zongoráztunk a békéért, amikor Magyarország 77 zeneiskolájában egyszerre szólaltak meg a hangszerek értetek és azért, hogy el tudják nyomni a fegyverek zaját és végre béke legyen. A zene hidat épített önmagunk és egymás érzései között” – mondta meghatódva Várnagy Andrea, majd hozzátette: „Münchenben kezdtem tanulmányaimat. Nemrég megkerestek onnan, hogy hallottak a beregszászi csodálatos munkáról, s nem vinném-e el a ZeneVarázslatot oda is? Így büszkén mondhatom, hogy az a munka, melyet itt, Kárpátalján végzünk, már Münchenben is megvalósulni látszik.”

A köszöntőket követően kezdetét vette maga az előválogató, melyen 22 tehetséges fiatal zongorista vett részt, akiket 10 oktató készített fel. 19-en a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola diákjai, 3-an pedig a Péterfalvai Művészeti Iskola növendékei. A gyerekek többek között Bartók Béla, Riccardo Cocciante, Johann Sebastian Bach és Frédéric Chopin híres művei mellett ukrán zeneszerzők munkáit is előadták. Mivel mind a 22-en sikeresen teljesítettek, mindannyian résztvevői lehetnek az V. ZeneVarázslat képzésnek.

A harmincórás kurzus ideje alatt Várnagy Andrea nagy hangsúlyt fektet a zenei értés fejlesztésére, a zongoramű érzelmi töltetének átérzésére és megértésére, a művek történetének megismertetésére, mindemellett a színpadi drukk legyőzésében is segítséget nyújt. A képzés 2023. december 22-én hangversennyel zárul Adventi ZeneVarázslat a lélek szárnyán címmel a Rákóczi-főiskola Esztergom termében.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei