![Fellobbant a hit lángja Beregszász adventi koszorúján](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4242-4k-scaled.jpg)
Fellobbant a hit lángja Beregszász adventi koszorúján
Csodálatos hóesés varázsolt ünnepi hangulatot a város közös gyertyagyújtási ünnepségén Beregszászban advent első vasárnapján.
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4237-4k-1024x683.jpg)
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4235-4k-1024x683.jpg)
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kezdeményezésére nyolc évvel ezelőtt hagyományteremtő céllal indult el Közös Advent címszó alatt a várakozás idejéhez fűződő rendezvénysorozat, melyhez csatlakoztak a történelmi egyházak, a város önkormányzata, valamint civil szervezetek is. A program elérte célját, hiszen a szeretet ünnepére készülve 2015 óta a Vérke-parti város főterén advent vasárnapijain összegyűlnek a térség lakói és vendégei, akik meghitt hangulatban együtt gyújtják meg a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyáit. Az adventi gyertyagyújtás a pandémia alatt sem maradt el, a háborúban pedig még nagyobb jelentősége van, ugyanis napjainkban különösen nagy szükség van az összefogásra, az egymásba kapaszkodásba.
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4223-4k-1024x683.jpg)
A Közös Advent program első gyertyagyújtását idén is a PCS és a Rákóczi-főiskola szervezte. „2015-ben úgy gondoltuk, hogy ideje egy európai városba visszahozni az európai hagyományokat, azt, hogy az egyházi újév kezdetén, advent első vasárnapján és a többin sorra gyújtsuk meg a közös gyertyát. Azt a közös gyertyát, amely segít és megvilágítja talán a lelkünket is, hogy mire eljön Krisztus születése, a fény megszületése, ez idő alatt közös erővel hozzájárulhatunk imáinkkal, gondolatainkkal, és egymást erősítve próbáljunk lélekben is felkészülni arra a nagy eseményre, amit szeretettel várunk” – emelte ki ünnepi beszédében Orosz Ildikó, a II. RF KMF és a PCS elnöke, majd köszönetet mondott azoknak az embereknek, akik eljöttek az ünnepségre, hiszen „ez is mutatja milyen sokan akarjuk azt, hogy a szeretet végre megszülessen és közénk kerüljön” – fogalmazott, hozzátéve: „Imádkozzunk azért, hogy ez az advent olyan legyen, hogy Krisztussal együtt jöjjön el a béke is, s ezzel a megnyugvás is mindannyiunk és e sokat szenvedett ország számára.”
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4231-4k-1024x683.jpg)
Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője felszólalásában tolmácsolta Bacskai József ungvári magyar főkonzul üdvözletét, s megköszönte az áldozatos munkát mindazoknak, akik kivették részüket a program megszervezésében. „Véleményem szerint a karácsonyfa nem csupán látványosságként áll a város főterén, hanem kifejezi a közösség összetartozását is” – hangsúlyozta a diplomata, majd az adventi koszorú négy gyertyájának szimbolikáját részletezte: „A gyertyák Jézus eljövetelének közeledtét szimbolizálják, s mindegyiknek megvan a maga jelentése: a koszorú négy gyertyája a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet jelképezi” – mondta. „Sokszor halljuk, hogy az adventi időszak az elcsendesedés ideje, hiszen várakozunk a megváltó Jézus eljövetelére. Az ilyen alkalmak, mint a mai gyertyagyújtás, a fegyverek dörgésével és a légiriadókkal ellentétben nyugalmat és csendességet árasztanak” – tette hozzá a konzul.
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4242-4k-1024x683.jpg)
A beszédeket követően Orosz Ildikó elnök asszony, Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora, Gyebnár István és Kuti László beregszászi és ungvári konzulok meggyújtották a hit gyertyáját.
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4253-4k-1024x683.jpg)
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4255-4k-1024x683.jpg)
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4266-4k-1024x683.jpg)
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4261-4k-1024x683.jpg)
Ezután a történelmi egyházak képviselői adtak a Biblia szavainak segítségével útmutatást a várakozáshoz: először Molnár János római katolikus püspöki helynök, majd Marosi István görögkatolikus áldozópap és Margitics János református lelkész szóltak a jelenlévőkhöz.
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4288-4k-1024x683.jpg)
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4271-4k-1024x683.jpg)
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4272-4k-1024x683.jpg)
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/dsc-4277-4k-1024x683.jpg)
A szervezők a gyertyagyújtást követően adventi koncertre invitálták a résztvevőket. A főiskola aulájában a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola zenekara adott ünnepi koncertet. A koncerten közreműködött a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola kórusa is. Az ünnepek előtti meghitt hangulatot John Moss, Peter Martin, Vasyl Barvinsky, Mykola Leontovich, John Williams és Franz Gruber műveivel teremtette meg a zenekar, emellett olyan klasszikus karácsonyi dalok is elhangzottak, mint a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok, a Csendes éj, a Let it snow és a Jingle bells. A koncert ideje alatt a gyerekek kézműves-foglalkozáson vehettek részt, ahol színes papírból különböző karácsonyi dekorációkat készíthettek.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás