A békeínségről beszélt Ferenc pápa karácsonyi üzenetében

A békeínségről beszélt Ferenc pápa karácsonyi üzenetében

10:53 December 26, 2023

Közélet 957 4 хвилини

Українська

Az Urbi et Orbi áldás előtt azt mondta a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, hogy már zajlik a harmadik világháború.

A béke volt Ferenc pápa karácsonyi üzenetének fő témája. A katolikus egyház vezetője az ukrajnai háború mellett a világ más konfliktuszónáit is megemlítette, és az iráni tüntetésekről is beszélt.

A katolikus egyházfő békefelhívásában a karácsonyt sötétben, hidegben, otthonuktól távol töltő ukránokat helyezte az első helyre – írja az MTI.

„Isten világítsa meg azok elméjét, akiknek hatalmukban áll elcsendesíteni a fegyvereket, és véget vetni az értelmetlen háborúnak. Sajnos ők inkább más érvekre hallgatnak, a világ logikájának nyomása alatt állnak. A súlyos békeínség korát éljük a Föld más régióiban, a harmadik világháború más helyszínein is” – mondta.

A pápa a harmadik világháború többi helyszíne között említette Szíriát, Libanont, az afrikai Száhel-övezetet. Tartós tűzszünetet kért Jemenben, megbékélést Mianmarban, a vérontás befejezését Iránban, a politikai és társadalmi feszültségek megoldását a dél-amerikai kontinensen – kiemelve Haiti régóta szenvedő lakosságát -, a párbeszéd és a kölcsönös bizalom újraindítását szorgalmazta izraeliek és palesztinok között.

Ferenc pápa emlékeztetett, hogy isten egy barlangban születik, egy állatoknak szánt jászolban helyezik el, mivel szülei nem tudtak szállást találni annak ellenére, hogy Mária a szülés órájába érkezett. A hidegben születik, szegényként a szegények között: „csendben és az éjszaka sötétségében érkezik közénk, mivel isten igéjének nincsen szüksége reflektorokra és kiáltások zajára (..) szívünk ajtaján kopog, hogy melegedésre és menedékre találjon” – jelentette ki.

Az egyházfő arra kérte a mai emberiséget, hogy ébressze fel lelkét a mozdulatlanságából és a hamis ünneplésből, amely megfeledkezik arról, kit is ünneplünk valójában karácsonykor. Jézus a béke útja – mondta a pápa, hangsúlyozva, hogy a betlehemi gyermek születése az ellenségeskedésbe és háborúkba bezárt világot nyitottá tette, szabaddá a testvériség és a béke jegyében.

Ferenc pápa idén már tizedik alkalommal adott karácsonyi, Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra. A Szent Péter téren tízezrek hallgatták őt a 17 fokos melegben és szikrázó napsütésben.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei