Nem lehet fegyverekkel elhozni a békét – üzente a pápa

Nem lehet fegyverekkel elhozni a békét – üzente a pápa

12:50 Április 1, 2024

Közélet 390 3 хвилини

Ferenc pápa a húsvéti misék során, beleértve a vasárnapi üzenetét is, a Krisztus sírját elzáró kőhöz hasonlította a világ bajait. Az üzenet fő mondanivalója azonos volt a szombat esti vigílián elmondott homíliáéval, amelyben Ferenc pápa az éppen dúló háborúkra és az emberi szenvedésre, a béke fontosságára hívta fel a figyelmet.

Annak ellenére, hogy egészségi állapota miatt kímélni kellett a nagyhéten, Ferenc pápa szombaton maga vezette a vigíliát a Szent Péter-bazilikában, majd pár óra múlva megtartotta a húsvétvasárnapi misét a Szent Péter téren.

A pápa szerint a halált, a gyűlöletet és az ellenségeskedést jelképező követ csak Jézus Krisztus tudta elgördíteni, az ő feltámadása jelenti a reményt és az újjászületést.

Az üzenetében kihangsúlyozta a megbocsátás és a testvériség fontosságát a világ békéjének megteremtésében.

Ferenc pápa felsorolta az aktuális konfliktusok áldozatait és a nélkülözőket szerte a világon, és imádkozott a béke és a jogállamiság betartása mellett. Kiemelt figyelmet szentelt azonnali tűzszünet kérésének a Gázai övezetben, valamint kérte az ukrajnai és izraeli háborúkban fogva tartott foglyok szabadon engedését és a segélyek eljuttatásának fontosságáról beszélt.

A gázai és ukrajnai háború befejezésére szólított fel Ferenc pápa húsvéti beszédében. A békét nem lehet fegyverekkel megteremteni – mondta a pápa hagyományos húsvéti üzenetében a Vatikánban. Arról is beszélt, hogy a nemzetközi jog szellemében sürgeti, hogy legyen egy valamennyi fogságban lévő személyre kiterjedő fogolycsere Ukrajna és Oroszország között.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei