Március elsejétől fogadják a beiskolázási kérvényeket Ungváron (videó)

Március elsejétől fogadják a beiskolázási kérvényeket Ungváron (videó)

16:42 Február 27, 2024

Közélet 710 2 хвилини

Українська

Néhány nap múlva, március 1-én kezdődik a beiskolázási kérelmek befogadása az ungvári önkormányzat általános és középfokú oktatási intézményeibe. A kampány május 31-ig tart. A megyeközpontban 21 intézményben indulnak első osztályok. Elsőbbségi beiratkozási joggal rendelkeznek azok a gyerekek, akik az adott iskola körzetében laknak, és azok, akiknek a testvéreik már ugyanabban az intézményben tanulnak. Az oktatási osztály vezetője szerint a szülők joga, miszerint több iskolába is jelentkezhetnek, mesterséges túljelentkezéshez vezethet egyes iskolákban, míg másutt érthető módon gyerekhiány keletkezik. Ezért azt tanácsolják a szülőknek, hogy megfontoltan válasszák ki az oktatási intézményt. Az ungvári Dayka Gábor Líceumban nem jellemző sem a jelentkezők hiánya, sem pedig a túljelentkezés. Ennek az a magyarázata, hogy magyar a tanítási nyelv. Vagyis a szülők a város szinte minden részéből ide járatják a gyerekeket. Nem lakóhelyük alapján, hanem azzal a feltétellel veszik fel a gyerekeket, hogy az adott családban van magyar anyanyelvű. Hiszen a gyermeknek segítségre lesz szüksége a tanulásban, és erre a szülőknek fel kell készülniük.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei