Hagyományos disznótort szerveztek a Nagyberegi Tájházban (videó)

Nagybereg gazdag néphagyományairól híres község a Beregszászi Járásban. A településen több mint 10 éve működteti a beregszászi Rákóczi-főiskola a Nagyberegi Tájházat, amelynek programjait a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet bonyolítja. Legutóbb a disznóvágás és a disznótor hagyományait elevenítették fel Gál Adél néprajzkutató irányításával. Az eseményre minden érdeklődőt szívesen vártak. Nagyberegen a disznóvágás két napos esemény volt. Az első nap az előkészületekről szólt, amely elsősorban a gazdasszony számára jelentett elfoglaltságot. Már ilyenkor megpucolták a szükséges hagymát, fokhagymát, levesbe való zöldségeket, sőt a toros ebédhez a krumplit. Előszedték és kimosták a tálakat, fazekakat, dagasztókat, tekenőket hogy a disznóvágás napjára minden kéz alatt legyen. Mivel a tájház programjai nagyrészt fiataloknak szólnak, ezért bevonták az előkészületi munkálatokba a szakácsoknak tanuló szakiskolásokat is, akik káposztát töltöttek, tésztát gyúrtak, amit az itt jellemző apró kocka formára fel is kellett vágni. Ahol az emberek a disznóvágás napján korán keltek. A gazda fogóembereket hívott: rokonokat, szomszédokat, jó ismerősöket és mielőtt leszúrták a disznót megitták a fogópálinkát, vagy bort. A múlt század 60-as, 70-es éveiben szalmával perzselték a disznót. Ezt a hagyományt követték Nagyberegen is. Miután a felső szőrzetet megperzselték letisztították késsel vagy lapáttal. Ezt követte a finom perzselés egy újabb adag szalmával. Így az állat bőre és húsa jellegzetes ízt kapott. A szúrás során a disznó vérét megszedték. Egyik fele az asztalra, másik fele a véres hurkába került. A reggeli után a hentesek szétszedték a félbe vágott disznót. A toros ebének való húst aprítják össze először. Majd félre teszik a füstölésre szánt sonkát és a táblákra szabott szalonnát. Ezt besózzák és többszöri forgatás után 10 nap elteltével mehet a füstölőbe. A többi húst a gazdasszony rendelkezése szerint darabolják, vagy kicsontozzák, hiszen kellett a levesbe és a kolbászba. Ekkor vágták fel a tepertőnek való szalonnát is. Ez alatt az idő alatt az asszonyok megpucolták a belet és a gyomrot, amibe sajtot töltöttek. Általában minden családban volt egy asszony, aki értett ehhez. Ha nem volt, akkor a közösségből hívtak valakit, aki elvégezte a feladatot. Ekkorra már elkészült az ebéd: a sült toros hús, amelyet krumplival és egyes helyeken dinsztelt savanyú káposztával tálaltak. A hurkát és a kolbászt ebéd után a gazdasszonyok keze által megtisztított bélbe töltötték tapasztaltabbak és fiatalok közösen. Nagyberegen az volt a szokás, hogy a gazda a nap folyamán kétszer, ebédkor és este küldött kóstolót, azaz ahogy itt nevezik lesit, húst, kolbászt, hurkát a rokonainak, jóembereinek. Amikor ők vágtak disznót szintén hoztak kóstolót, így egész télen friss hús állt a családok rendelkezésére. A nap disznótoros vacsorával zárult. Nagyberegen ekkor került az asztalra a húsleves, a sült kolbász és a frissen kifőzött hurka. Erre betoppantak a maskarások is. A mulatság sokszor éjfélig is eltartott élőzene mellett. Mulattak, beszélgettek, kikapcsolódtak az emberek. A disznótor tehát nem csak a hagyományok megtartását, hanem a közösség erősítését is szolgálta.