A málenkij robot áldozataira emlékeztek Beregszászban

November 19-én a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Beregszászi Polgármesteri Hivatal, valamint a történelmi egyházak a hagyományt követve idén is közösen emlékeztek meg a 80 évvel ezelőtt történt szörnyűségek sorozatáról, azokról az emberekről, akiknek életét a sztálinizmus totális diktatúrája oltotta ki, azokról, akiket igazságtalanul hurcoltak el és tettek ki felfoghatatlan borzalmaknak a málenkij robot néven álcázott szovjet haláltáborokban.

Kárpátalja történelmében az egyik legnagyobb tragédia a málenkij robot, melynek ürügyén a rendelkezésre álló adatok alapján vidékünkről mintegy negyvenezer személyt deportáltak szovjet munkatáborokba, akiket később kínoztak, börtönbe zártak, vallattak, üldöztek, megbélyegeztek. A kommunista elnyomás áldozatait megfosztották a szabad cselekvés és választás lehetőségétől, s megnyomorították őket testileg és lelkileg egyaránt.

A magyar és német nemzetiségű férfiak 1944. november 18-án indultak el a szolyvai gyűjtőtábor felé, amely körülményeiben már önmagában is megfelelt egy haláltábornak. Akik túlélték az ottani rendkívüli megpróbáltatásokat, azokat Sztarij Szamborig vezették, ahonnan marhaszállító vagonokban szállították őket a céltáborokba. A málenkij robotra elhurcolt emberek közül több mint tízezren soha nem tértek haza szeretteikhez, a kényszermunka alatti embertelen körülmények, az éhezés és a betegségek jelentős számú áldozatokat követeltek.

Ezek az események fontos részét képezik történelmünknek. A tragédia emlékezete ma is él a helyi közösségben, melynek tagjai fontosnak tartják az odaveszettek emlékének őrzését, hiszen a múlt tragédiáiból való tanulás hozzájárulhat ahhoz, hogy elkerülhessük azok megismétlődését a jövőben.

A málenkij robot áldozataira való emlékezés a Rákóczi-főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a jelenlévők megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című háromalakos szoborkompozícióját, melyet 2021. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján avattak fel.

Ezt követően az emlékezők a Vérke-parti város református templomában gyűltek össze ökumenikus istentiszteletre, melyen Molnár János római katolikus püspöki helynök, Marosi István görögkatolikus áldozópap és Margitics János református lelkipásztor hirdette Isten igéjét, s a jelenlévőkkel együtt emlékeztek meg azokról, akik a legnehezebb időkben sem tagadták meg keresztény hitüket és büszkén vállalták nemzetiségüket.

„A málenkij robot áldozatai nemcsak a harcok során elvesztett katonákat jelentik, hanem mindazokat, akik a háború következményeként szenvedtek, akiket elhurcoltak, megkínoztak, és akik a legnagyobb méltóságot, az emberi élet tiszteletét nélkülözve, kényszerítve dolgoztak idegen földeken, hogy teljesítsék egy gyarló és kegyetlen diktatúra szándékait. Az ő történetük nemcsak fájdalmas, hanem tanulságos is. Tanulságos abban az értelemben, hogy fel kell hívnunk a figyelmet a háborús áldozatok szenvedésére, és meg kell értenünk, hogy soha többé nem engedhetjük meg, hogy az emberi jogok semmibe vétele bárhol is előforduljon a világban” – emelte ki beszédében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője. „Ma, miközben itt emlékezünk és tisztelgünk a málenkij robot áldozatai előtt, nemcsak a múlt árnyait hívjuk életre, hanem elköteleződünk egy olyan jövő mellett is, ahol az ilyen borzalmak soha nem ismétlődhetnek meg. Ahogyan a túlélők történetei, úgy az ő áldozatuk is segít abban, hogy a jövő generációi tisztán lássák, milyen súlyos következményekkel járhat a háború, és milyen értékek mentén kell élniük ahhoz, hogy a világ egy jobb, békésebb hely legyen” – húzta alá a diplomata.

Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense, az Apáczai Csere János Könyvtár igazgatója felszólalásában a nyolcvan évvel ezelőtt Beregszászban lezajlott eseményeket elevenítette fel: felidézte a szovjet megszállás körülményeit, az emberek nemzetiség alapján történt szétválogatásának folyamatát, a magukat magyar nemzetiségűnek valló fogva tartott férfiak tragikus élethelyzeteit, az 1944. november 18-a reggelén elindult deportálás szörnyű körülményeit. A statisztikák, a fennmaradt egyéni és családtörténetek alapján elmondható, hogy „a deportálás a beregszászi magyarság egyik legmeghatározóbb, máig ható egyéni és közösségi traumája volt” – jelentette ki a történész.

„Miután nincs olyan kárpátaljai magyar, német, sváb család, akinek a családjában ne lett volna érintett, ezért az utánuk jövő generációnak, így a mi nemzedékünknek és az utánunk következőknek is emlékezniük kell ezekre a tragikus eseményekre, az elhurcoltakra, és emlékeztetni, hogy még egyszer ilyen elő ne forduljon” – fogalmazott dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke.

Ezután az esemény résztvevői felolvasták a beregszászi elhurcolt áldozatok neveit, majd megkoszorúzták a templom bejáratánál található emléktáblát. Ezt követően az emlékezők gyertyával a kezükben vonultak a Kossuth térről az elhurcoltak Széna téri emlékművéhez, s útközben a Tarasz Sevcsenko-líceum falán lévő emléktáblánál is elhelyezték az emlékezés koszorúit.

(CsA/Kárpátalja hetilap)