Népzeneoktatók számára szervezett módszertani napot a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja (videó)
A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja tevékenységének egyik fő célja módszertani képzések szervezése a pedagógusok számára. A 2014-ben első alkalommal megtartott kurzus a népzenei és néptánc mesterképzés elnevezést kapta. 2018-ban pedig Péterfalván vette kezdetét a kizárólag hangszeroktatók számára szervezett képzés-sorozat. Az idei, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán szervezett képzési napon a jelentkezők a népzenei anyag átadásának módszertanával ismerkedhettek meg. Az elmúlt 10 év eredményeit ismertetve Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője hangsúlyozta, mára már sikerült egy saját oktatói gárdát felnevelnünk. A hangszeres mentorprogram 7 szekciókban folyt. A képzésre több, mint 40 oktató érkezett Kárpátalja különböző régióiból. Berta Alexandra, a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója elmondta, évek óta részt vesz a kárpátaljai citeraoktatók képzésében, és az eredmények őt magát is motiválják. A népi furulyát oktató mezővári Bíró Ágnes elmondta, fontosnak számára, hogy a népzene jellemvonásait hitelesen adja át a tanítványainak. A Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja szervezésében idén második alkalommal megtartott módszertani képzés támogatója a Csoóri Sándor Program volt.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás