A hit példaképe volt Gulácsy Lajos református püspök

A Munkácsi Református Gyülekezet január 12-én hálaadó istentisztelet keretében emlékezett egykori lelkészére, néhai Gulácsy Lajos püspökre születésének 100. évfordulója alkalmából.  „Lajos bácsi egyszerű gyerekként született, mégis a hit példaképe lett, hiszen minden nehézség és nyomorúság ellenére kitartott Isten igéje mellett” – jegyezte meg Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) püspöke az eseményen igehirdetésében.

A néhai református püspök élete és szolgálata, hivatástudata és kitartó jelleme példaként áll a kárpátaljai magyarság előtt. Életében sok nyomorúság érte, hiszen fiatalként a konfirmandusok tanításáért az akkori elnyomó hatalom bebörtönözte, majd több évre lágerbe hurcolta. Azonban a kínok és az elnyomás ellenére sem tagadta meg egyházát, Istenét, kitartott és életének utolsó pillanatáig az Urat szolgálta rendületlenül.

A hálaadó alkalom Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének apostoli köszöntésével vette kezdetét. A püspök lekciójában és fohászában hálát és köszönetet mondott az egykori nyugalmazott püspök, Gulácsy Lajos életéért és munkásságáért. Balog Zoltán elmondta, hogy a munkácsi alkalom az első a jelenleg Kárpátalján töltött másfél hónapos szolgálata során. Mint fogalmazott: különös öröm számára, mert személyesen is ismerte Gulácsy Lajos püspök urat, akit mindig örömmel és csodálattal hallgatott. „Bár Lajos bácsinak nagyon nehéz élete volt, hiszen a lágert is megjárta, de sosem csüggedt el, sosem adta föl a reményt. Ha belegondolunk az 1970-es–80-as években, vagy akár az ’50-es években ki reménykedett abban, hogy vége lesz a Szovjetuniónak. Vége lett. Gulácsy Lajos pedig nemcsak túlélte, hanem kiteljesedett abban a szolgálatban, amit addig elnyomásban kellett végeznie.” Mint mondta, a főtiszteletű püspök úr példája a kitartás, ami azt mutatja, hogy bár emberileg a dolgok reménytelennek látszanak, akárcsak most a háború miatti kilátástalanság, de az Úristen már előre elkészíti az övéi számára azt, amitől az életük kiteljesedik a legnehezebb körülmények között is.

Az istentisztelet során Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke Isten igéjét hirdetve kiemelte: „Az emlékezés egy csodálatos ajándéka Istennek. Azért is egy nagy ajándék, mert visszaemlékezhetünk Isten csodálatos tetteire mind az ószövetségi korban, mind az újszövetségiben. Jézus is azt mondta, hogy »az én emlékezetemre ti ezt cselekedjétek«. Az ember hajlamos felejteni, főleg a fontos dolgok tekintetében, de az emlékezés ajándékát adta nekünk Isten, hogy róla ne feledkezzünk el, szabadításáról, Krisztusban megmutatott szeretetéről és áldozatáról.” Mint mondta, a hálaadó istentisztelet alkalmával egyben Gulácsy Lajos püspök úr születésének 100. évfordulóján megemlékeztek róla is. „Gulácsy Lajos egyszerű gyerekként született, mégis a hit példaképe lett Kárpátalján, a hit hőse, aki a Gulág évei után újra szolgálatba állt, mert megtapasztalta az Isten gondviselő szeretetét. A láger­években is hirdette Isten nagy tetteit. Ma rá is emlékezhettünk úgy, mint akit megtartott az Isten, akit példaként adott számunkra. A munkácsi gyülekezet ma hálát adott azért, hogy Lajos bácsi itt szolgálhatott, előttünk járhatott, példát mutathatott. Én is szeretném azt, hogyha mindnyájan példaként tekintenénk rá” – jegyezte meg a KRE püspöke.

Az istentiszteletet követően a gyülekezet énekkarának elő­adásában felcsendült a református énekeskönyv egyik ismert éneke: „Szívemet hozzád emelem, és Benned bízom, Uram”, amely a néhai püspök kedvenc zsoltára volt. Ezt követően Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese emlékezett vissza személyes élmények által Gulácsy Lajos püspökre: „Lajos bácsi először a lelkipásztorom volt, hiszen nála konfirmálhattam, majd a későbbiekben lelkészi szolgálatom alatt és segédlelkészként is mellette tevékenykedhettem. Az a fajta aktív ifjúsági munka, melyet végzett Beregrákoson, engem is megszólított.” Az a korszak a lehetőségek korszaka volt. Isten akkor olyan ajtókat nyitott meg, olyan lehetőségeket adott az egyházunk kezébe, amelyekkel Lajos bácsi – így visszatekintve – maximálisan élt, mert iskolák nyíltak, ifjúsági munka kezdődött, ifjúsági táborozás indult, és nyilván nemcsak ő, hanem mindenki, aki abban a korban, akár fiatalként, akár idős szolgálattevőként jelen volt Kárpátalján. Óriási munkát végzett annak érdekében, hogy ne legyen hiábavaló az a lehetőség, melyet Isten adott – hangsúlyozta Tóth László.

A Munkácsi Református Gyülekezet jelenlegi lelkipásztora Gulácsy Dániel, a néhai püspök unokája nagyapjára emlékezve kiemelte: „Elsősorban az jut eszembe róla, hogy milyen kitartóan és hűségesen végezte munkáját. Sokszor még akár a családot is félretéve, kora reggeltől késő estig úton volt, és gyerekkoromban emiatt ritkán láttuk ő. Kicsi gyermekként ez érdekes is volt számunkra, hogy nagyapa miért van mindig úton. De azt megtanulhattam tőle, hogy az embernek nem szabad tétlennek lennie és nem szabad elkeserednie, hanem mindig munkálkodni kell. Mindig ad az Úristen olyan lehetőségeket, amikor bármilyen nehéz idő van, de az ember előre tekinthet, láthat maga előtt feladatokat, tehet valamit az Isten országáért, és úgy gondolom, hogy ez a mai időkre is ugyanúgy érvényes.”

Visszaemlékezve édesapjára Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke személyes emlékeket osztott meg a megjelentekkel: „A ’60-as évek közepén, amikor még semmiféle összejövetelt nem lehetett tartani, Munkácson akkor is folyt magyar élet. Emlékszem, hogy nagyon jó kis 15–20 fős összejövetelek voltak, melyen élénk viták alakultak ki egyházi témákkal kapcsolatban is. Édesapám nagyon harcos, vitatkozó volt a témákban. Egyébként meg soha nem félt az újtól, az ismeretlentől. Mindig a kezdeményezőkészség, az újhoz való vonzódás jellemezte, ez megmaradt egész életében. Rengeteg újítása volt, mindig kitalált valami újat, valami érdekeset, hogy hogyan lehet megvalósítani valami új dolgot. Olyan ember volt, aki könnyen felindult, hogyha igazságtalanságot tapasztalt, de soha nem tartott a haragja másnapig. Nem volt haragtartó. Mindenkivel a békességet kereste. Talán hogyha a természetének vagy az életének ezt a világi részét nézzük, ez az egyik legfontosabb üzenete: a békességre való törekvés. A másik pedig talán a szolgálathoz való hűség. Ez nála feltétlen dolog volt, az Úristennek a szolgálata – ott nem ismert pardont, ha esett, ha fújt, ő ment, hogyha menni kellett.”

A hálaadó istentiszteletet követően a templomban lehetőség volt megtekinteni egy kisebb kiállítást is, mely a püspök családja által őrzött tárgyi emlékekből, fényképekből állt. A kiállítást a későbbiekben szeretnék bővíteni és állandóvá tenni. Az esemény szeretetvendégséggel ért véget.

Váradi Enikő
Kárpátalja