Változtattak a konklávé szabályain

Változtattak a konklávé szabályain

19:07 Április 30, 2025

Közélet 1459 5 хвилин

Amint arról beszámoltunk egyedülálló kánonjogi helyzet alakult ki a Ferenc pápa halálát követő pápaválasztás előkészítésekor, ugyanis több választójoggal rendelkező bíboros van, mint amit a szabályzat megenged. A Vatikán most megerősítette, hogy minden bíboros jogosult a pápaválasztáson való részvételre, és nem veszik figyelembe a korábbi 120 főről szóló szabályozást.

A Szentszéki Sajtóiroda szerdán közzétette az Általános Kongregációban összegyűlt bíborosok által készített nyilatkozatot, mely leszögezi, hogy a konklávén jelen lévő valamennyi bíboros jogosult a pápaválasztáson való részvételre − írta a Vatican News.

Fotó: Vatican Media

A bíborosok megjegyzik, hogy a konklávét szabályozó Universi Dominici Gregis apostoli konstitúció 33. pontja 120 bíborosnak teszi lehetővé a szavazást. Ezzel szemben kiemelték, hogy Ferenc pápa eltekintett ettől a számbeli korlátozástól, ugyanis több mint 120, 80 év alatti bíborost nevezett ki pápasága alatt.

Ezért „a feltételeket teljesítő bíborosok ugyanezen apostoli konstitúció 36. paragrafusa értelmében kinevezésük pillanatától kezdve jogot szereztek a pápa megválasztására” − olvasható a nyilatkozatban.

Ugyanebben a feljegyzésben a bíborosok elismerésüket fejezik ki Giovanni Angelo Becciu bíborosnak, amiért úgy döntött, hogy nem vesz részt a május 7-én kezdődő konklávén.

A kongregáció tudomásul vette, hogy az egyház javát szem előtt tartva, és hogy hozzájáruljon a konklávé nyugalmához, közölte döntését, hogy nem vesz részt a konklávén

A bíborosok hozzáteszik: remélik, hogy „az illetékes jogi szervek véglegesen megállapíthatják a tényeket” a Becciu bíboros elleni korrupciós üggyel kapcsolatban.

Még mindig Európa adja a legtöbb bíborost a konklávéra

Vatican News magyar nyelvű oldala csoportosította a konklávén részt vevőket. A pápaválasztáson 5 földrész 71 országából származik az a 135 bíboros, aki megválasztja Szent Péter 267. utódát. Viszont két bíboros egészségügyi okokból nem vesz részt a konklávén, így összesen 133-an szavaznak. Földrajzi elosztás szempontjából 17 afrikai, 15 amerikai, 17 ázsiai, 18 európai és 4 óceániai nemzetet képviselnek.

Lesznek olyan országok, melyek először delegálnak bíborost a pápaválasztásra, mint Haiti, Zöld-foki-szigetek, Közép-Afrikai Köztársaság, Pápua Új-Guinea, Malajzia, Svédország, Luxemburg, Kelet-Timor, Szingapúr, Paraguay, Dél-Szudán és Szerbia.

Kontinensek szerint is csoportosították a jelölteket, akik közül 53 európai, 37 amerikai (16 észak-, 5 közép- és 17 dél-amerikai), 23 ázsiai, 18 afrikai és 4 óceániai bíboros vonul be május 7-én a Sixtus-kápolnába.

A bíborosok közül a legfiatalabb a 45 éves ukrán származású ausztrál Mikola Bychok, a legidősebb a 79 esztendős spanyol Carlos Osoro Sierra. A legtöbben 1947-es születésűek, vagyis 13-an 78. életévükben vannak a szavazók közül. Az egyetlen 1970-es születésű Baldo Reina bíbors, aki november 26-án tölti be 55. életévét. Az egyedüli 71 éves Leo Frank, míg 72 esztendős Rolandas Makrickas bíboros.

Öt olyan bíboros is részt vesz a szerdán kezdődő konklávén, akiket még II. János Pál pápa nevezett ki bíborossá: az egyikük Erdő Péter, továbbá a francia Philippe Barbarin, a horvát Josip Bozanic, a bosnyák Vinko Puljic és a ghánai Peter Turkson. Huszonketten XVI. Benedek alatt lettek bíborosok, míg száznyolcan már Ferenc pápa alatt nyerték el pozíciójukat.

A pápaválasztók közül harminchárman tizenhat különböző szerzetesi családhoz tartoznak, melyből öten szaléziak, négyen ferencesek, hárman minoriták. Két-két domonkos, lazarista, redemptorista és verbita is képviseli rendjét, valamint további kilenc szerzetesrendből érkeztek még bíborosok a konklávéra.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei