Folytatódnak a KMPSZ tanulmányi versenyei – a nyelvhasználat került fókuszba május 3-án
Folyamatban vannak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett tavaszi tanulmányi versenyek, melyek áprilisban és májusban több helyszínen zajlanak. A megmérettetéseken Kárpátalja magyar iskoláinak tanulói tantárgyi vetélkedőkön mérhetik össze tudásukat. Május 3-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati versenynek, ahol a magyar nyelv szeretete és az anyanyelvhez való ragaszkodás állt a középpontban.
A verseny megnyitóján Szántó Edit Kazinczy-díjas pedagógus, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy nem véletlen az időpont: az anyanyelv ünneplése szorosan összekapcsolódik az édesanyák tiszteletével, hiszen – ahogy fogalmazott – „nyelvünk, az édes anyanyelvünk az édesanyánkhoz köt minket”.

A tanárnő Wacha Imre nyelvész szavait idézve elmondta: „Nyelvünk olyan, mint az anyánk sütötte kenyér. Benne van az édesanyák szorgossága, szeretete, a családjuk iránti gondoskodás.” Hangsúlyozta, hogy ezekben a bizonytalan időkben, amikor „ég a világ körülöttünk”, különösen nagy szükség van az anyanyelv megtartó erejére. „Általa van nemcsak múltunk, jelenünk, hanem jövőnk is” – fogalmazott, majd Vári Fábián László verssorával zárta gondolatait: „…csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv!”
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke tartalmas köszöntővel szólt a résztvevőkhöz. Hangsúlyozta, hogy a kultúra megőrzésének alapja az anyanyelv, amely „nemcsak kommunikációs eszköz, hanem a gondolkodás nyelve is”. Rámutatott arra is, hogy minden nép másképp látja a világot, s ez a világlátás a nyelvben tükröződik. Beszédében Illyés Gyula gondolatát is idézte, miszerint „csak az ismerheti és becsülheti más nép kultúráját, aki a sajátját ismeri”. Ennek alapján arra biztatta a fiatalokat, hogy mélyüljenek el anyanyelvük sajátosságaiban, mert így könnyebben megérthetik más nemzetek kultúráját is. Köszöntője végén megerősítette: minden résztvevő nyertes, mert a verseny nemcsak tudást, hanem közösségi élményt is ad.

A köszöntőket követően a verseny menetét Gál Adél, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Magyar Tanszéki Csoportjának docense ismertette. Elmondta, a megmérettetés két fordulóból áll. Az első fordulóban a résztvevők írásbeli feladatlapot töltenek ki, amelyben többek között grammatikai, jelentéstani, frazeológiai és szövegértési feladatokat kell megoldaniuk, valamint egy adott szituációhoz illeszkedő rövid szöveget is kell alkotniuk. A második fordulóban a diákok háromperces beszédművet adnak elő megadott kommunikációs helyzetekben – elmélkedés, vallomás, vitaindító vagy élménybeszámoló formájában. Hangsúlyozta, hogy a megmérettetés során nemcsak a tudás, hanem az anyanyelvhez való viszony, az abban való otthonosság is megmutatkozik.
Máté Réka, a II. RF KMF docense kiemelte, hogy az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny évről évre fontos eseménye a kárpátaljai magyar közösségnek. „Ez a verseny immár sokéves hagyományra tekint vissza” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a megmérettetés tavasz végén rendszeresen megrendezésre kerül, lehetőséget adva a diákoknak a fejlődésre és az országos döntőbe való továbbjutásra. Az 1–3. helyezést elérő diákok ugyanis részt vehetnek a Sátoraljaújhelyen rendezendő országos döntőn.
A szervezők reményei szerint a jövőben a vetélkedő regionális elődöntőkkel bővül majd, hogy minél több diák részesülhessen a megmérettetés élményében és tanulási lehetőségben.

A következő hetekben sem áll meg a KMPSZ versenysorozata: május 10-én a Karádi László helyesírási és a Drávai Gizella nyelvhasználati verseny várja a tanulókat ugyancsak a beregszászi főiskolán.
A vetélkedők eredményeit az értékelést követően néhány napon belül közzéteszik a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség honlapján (www.kmpsz.uz.ua).
(KV/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás