Megtalálták a Tejútrendszerből jött furcsa rádiójelek forrását

Megtalálták a Tejútrendszerből jött furcsa rádiójelek forrását

22:46 Augusztus 7, 2020

Közélet 4371 3 хвилини

Egy halott csillag felől érkező, érdekes jeleket fogtak be korábban tudósok. Mostanra a forrásukat is sikerült megtalálni.

Először lokalizálták gyors rádiókitörések (Fast Radio Burst, azaz FRB) forrását a Tejútrendszerben, és első alkalommal sikerült kapcsolatot találni két kozmikus jelenség, a magnetárok és a rádiókitörések között – közölte Volodimir Szavcsenko, a Genfi Egyetem csillagászati tanszékének tudományos munkatársa. Az intézet a Föld körül 2002 óta keringő Integral nevű műhold segítségével gyűjtött tudományos adatokat értékelte ki.

Április végén riasztottak a világ csillagvizsgálóinak megfigyelőrendszerei, egy halott csillag ugyanis egyedülállóan intenzív sugárzást bocsátott ki nagyon rövid ideig, néhány milliszekundum erejéig. Az Integral segítségével meg tudták állapítani a rendkívül fényes rádiókitörések forrását: az SGR 1935 2154 jelet viselő, a Kis Róka csillagképben lévő magnetárból érkeztek.

A magnetárok rendkívül erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagok, tömegük a Napéval megegyező, átmérőjük viszont csupán 20 kilométer körüli. Amikor aktívvá válnak, kevesebb mint egy másodperc alatt nagy energiájú sugárzást bocsátanak ki, mely több milliárdszor fényesebb, mint a Nap.

Ezekről a gyors rádiókitörésekről kevés információval rendelkeznek a tudósok. 2007-ben fedezték fel őket, eddig azonban más műholdak segítségével nem sikerült azonosítani eredetüket a Kis Róka csillagképen belül. Az Integralnak és Ibis nevű képstabilizátorának köszönhetően azonban először sikerült forrásként az SGR 1935 2154 magnetárt azonosítani. „Ez valóban úttörő felfedezés. Fényt derít két titokzatos jelenség, a magnetárok és a gyors rádiókitörések eredetére. Eddig még sohasem sikerült lokalizálni a Tejútrendszerben egy FRB forrását” – mondta el Mereghetti.

Szavcsenko és a milánói INAF IASF asztrofizikai intézetben dolgozó Sandro Mereghetti vezetésével a csillagászok az Astrophysical Journal Letters című tudományos lapban számoltak be eredményeikről.

Brit csillagászok nemrég 157 naponta ismétlődő rádiójeleket fogtak be, de ennek a forrását még nem találták meg.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei