Gyermeknap és játszótérátadó Tiszacsomán

Gyermeknap és játszótérátadó Tiszacsomán

16:06 Június 3, 2025

Közélet 2167 4 хвилини

Українська

Példaértékű az a közösségi összefogás, melynek eredményeként ezúttal egy igényesen kialakított, csúszdákkal, hintákkal és mászókákkal felszerelt, az élénk színek világát idéző játszóteret adtak át június 1-jén Tiszacsomán.

A nyár első vasárnapján a szentliturgiát követően a község apraja-nagyja együtt vonult át a régi görögkatolikus templom udvarára, ahol gyermeknap alkalmából sor került a magyar kormánytámogatásból finanszírozott vadonatúj játszótér megáldására és ünnepélyes átadására. Tiszacsomán az elmúlt években kiemelkedő a közösség összetartó ereje, ami megmutatkozik az itt szervezett számos programon, kézműves-foglalkozáson, hagyományőrző rendezvényen, gyermeknapon. Ezúttal az apukák a tereprendezésben és a játszótér összeállításában vettek részt, volt, aki tortát sütött, míg mások fagylalttal és üdítővel ajándékozták meg a gyerekeket.

A régi templom kertje ezentúl ismét közösségi térként funkcionál, ahol önfeledten játszhatnak együtt a gyerekek. Külön pozitívum, hogy a helyi János Vitéz Óvoda a játszótér közvetlen szomszédságában található, így a legkisebbek is bármikor birtokba vehetik az itt elhelyezett játékokat.

Az átadóünnepségen Horváth László, a Beregszászi kistérség alpolgármestere kiemelte, hogy bár a jelenlegi nehéz és kihívásokkal teli helyzet miatt a kárpátaljai magyarság létszáma megfogyatkozott, örvendetes és reménykeltő, hogy vannak még itthon vidám és boldog gyerekek, akik „számunkra a jövőt jelentik”.

Kovács Szvitlána, Tiszacsoma elöljárója felszólalásában köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a játszótér kialakításához és a gyermeknap színvonalas lebonyolításához.

Demkó Ferenc esperes, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki helynöke emlékeztetett arra, hogy a „régi” templom egykor egyházi iskolaként is működött, s a játszótér kialakításával újra gyermekzsivaj tölti meg a teret. Hozzátette, hogy a további tervek között szerepel a terület szépítése és bővítése, ahol a gyerekek biztonságos, a forgalomtól elzárt helyen bármikor zavartalanul játszhatnak.

A szalagok átvágását és a játszótér megáldását követően a gyerekek egymást váltva próbálták ki a játszótér kínálta új lehetőségeket, s meglepetésként mesefigurás jelmezbe öltözött animátorok szórakoztatták a résztvevőket. Az óvodások verssel és énekkel készültek az eseményre, valamint gyermekjátékokat is bemutattak.

Egy közösség összefogásának ereje jelentős hatást gyakorolhat a gyerekek fejlődésére és jólétére, ugyanakkor nem csak a gyerekeknek nyújthat közvetlen támogatást, hiszen hosszú távon hozzájárul egy egészségesebb, boldogabb, biztonságosabb és élhetőbb jövő kialakításához.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei