A múlt tisztelete, a jövő reménye – megemlékezés Nagypaládon

A múlt tisztelete, a jövő reménye – megemlékezés Nagypaládon

19:50 Június 5, 2025

Közélet 1830 4 хвилини

Українська

Június 4-e nem csupán történelmi dátum, hanem a nemzeti emlékezés és az összetartozás szimbóluma. A trianoni békeszerződés évfordulóján Kárpátalja magyar lakta településein minden évben méltóságteljes megemlékezéseket tartanak az elszakított nemzetrészek iránti tisztelet jegyében. Így történt ez idén Nagypaládon is, ahol az összegyűltek a KMKSZ helyi alapszervezete által 1991-ben emelt első világháborús emlékműnél hajtottak fejet.

A rendezvény egyperces néma csenddel vette kezdetét, mellyel a háború áldozataira emlékeztek. A résztvevők közös imádságban fohászkodtak a magyar nemzet fennmaradásáért és jövőjéért. Illés Katalin, a KMKSZ nagypaládi alapszervezetének elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a nemzeti összetartozás napja Kárpátalján különösen mély jelentéssel bír: „Ez a nap nem csupán emlékeztet a múltra, hanem megerősít bennünket abban is, hogy a közösség, a kultúra és az anyanyelv megtartása a legfontosabb feladatunk.” Hangsúlyozta, hogy a magyarság ereje a közösségben rejlik, abban a rendíthetetlen hitben, hogy határok felett is egy nemzet vagyunk. „Tiszteljük múltunkat, éljük meg a jelenünket, és építsük a jövőt az összetartozás szellemében” – mondta, hozzátéve, hogy a kárpátaljai magyar közösség példát mutat a világnak kitartásból és hűségből.

Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja, beszédében hangsúlyozta: a külhoni magyarság a nemzeti összetartozás egyik legfontosabb alappillére. A magyar kormány minden eszközzel támogatja a határon túli közösségeket, hogy azok aktív és értékes részei maradhassanak a magyar nemzet egészének.

A megemlékezésen a Szatmár Énekegyüttes előadása mélyítette az ünnepi hangulatot. Lélekemelő módon adták elő az 502. zsoltárt, melynek üzenete tökéletesen rezonált a nemzeti egység és kitartás fontosságával.

Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a közös értékek – kultúránk és vallásunk – tartanak össze bennünket. Kiemelte, hogy a közös értékek mint a gazdag magyar kultúra és a vallás, alapvető pillérei a kárpátaljai magyarság megmaradásának. Idézte Wass Albert szavait is: „A víz szalad, a kő marad”, hozzátéve: „Mi vagyunk itt, Kárpátalján a kő.” Ezzel a kijelentéssel nem csupán a helyi magyarság rendíthetetlen kitartását és ellenálló képességét hangsúlyozta, hanem azt az elkötelezettséget is, amellyel a közösség ragaszkodik gyökereihez, identitásához és hagyományaihoz a történelmi viharok közepette is.

Oroszi József, a Tiszapéterfalvai kistérség polgármestere a médiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a nemzeti összetartozás érzése mindig is különös jelentőséggel bírt Kárpátalján, amit az elmúlt évek közös cselekvései is bizonyítanak – így például az erdélyi magyarok megsegítése során tanúsított összefogás.
A megemlékezés a magyar himnusz eléneklésével és a koszorúk elhelyezésével zárult. Végül Illés Katalin mindenkit szeretettel invitált a délutáni nemzeti összetartozás tüze meggyújtására is, amely a közösségi összefogás szimbolikus eseménye.

(DA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei