Mérföldkő a KML életében – elballagott az első évfolyam

Mérföldkő a KML életében – elballagott az első évfolyam

16:10 Június 17, 2025

Közélet 1818 5 хвилин

Українська

Június 17-én jelentős mérföldkőhöz érkezett a Kárpátaljai Magyar Líceum (KML): sor került az első végzős évfolyam ballagására. A diákok nemcsak érettségi bizonyítványt vehettek kézhez, hanem az érdeklődési területükhöz leginkább illeszkedő szakirányban is bővíthették tudásukat a líceumi évek során. A tagintézményekben tartott ünnepségek mellett az intézményhálózat központi tanévzáróját és ünnepélyes közös ballagását július 5-én rendezik meg.

A meghívott vendégek köszöntése után Kóré Dóra, a KML-hálózat igazgatója szólalt fel, aki beszédében kifejtette: „Ma nem csupán a tanévet zárjuk le, hanem egy mérföldkövet is ünneplünk, az első végzős évfolyamunk ballagását a kárpátaljai magyar líceumhálózatban. Voltak nehézségek? Igen, voltak. De ezek a nehézségek mindig inspirálóan hatottak ránk és a kollégákra is. Veletek együtt fejlődtünk mi is. A ti sikereitekből és hibáitokból tanultunk mi is. Ti voltatok a próbatétel és a példa is. Ma azért is különleges ez az ünnep, mert együtt lehetünk azokkal, akiknek mindez köszönhető. A szülőkkel, akik végig hittek benneteket és bennünk is. A kollégákkal, akik kitartóan támogattak benneteket és minket is. És a líceumhálózat alapítóival, akik nagyot álmodtak, és mi együtt ezt az álmomat sikeresen megvalósítottuk. Kedves végzősök! Legyetek bátrak, céltudatosak, éljetek a lehetőségekkel, amelyek előttetek állnak, és ne feledjétek: ti mindig az elsők lesztek! Az első osztály, akik történelmet írtak nálunk. Büszkék vagyunk rátok, és sok sikert kívánunk!”

Ezt követően Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) rektora osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel: „Két évvel ezelőtt Nagyszőlősön a központi első történelmi tanévnyitó ünnepségen azt mondtam, hogy merész, bátor és optimista az, aki iskolát alapít, merész az a szülő, akit az újonnan induló intézménybe adja gyermekét, és persze bátor az a fiatal, aki újonnan alapított iskolát választ. Nos, a mai nap igazolja azt, hogy ez a bátorság, ez a merészség, ez nem volt hiábavaló. […] Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik elhitték, hogy ebből lehet iskola, és akik elhitték, hogy ezért érdemes dolgozni. Köszönöm tehát azoknak a kollégáknak, a tanári karnak és mindenkinek, aki dolgozott azon, hogy ez a líceum működhessen.”

Az ünnepi beszédeket követően a 10. osztályos diákok kedves szavakkal búcsúztak a végzősöktől. Majd a ballagó diákok műsora után Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke gratulált az első kibocsátott évfolyamnak. Ezután Leskó Csilla, a szülői tanács elnöke mondott köszönetet. Végül Mitró Dominika végzős diák köszönte meg az elmúlt évek támogatását és gondoskodását a szülőknek.

Az ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata a vándorbot átadása volt, mely során a végzősök szimbolikusan is átadták helyüket az utánuk következő évfolyamnak. A búcsúzó diákok dala után a Szózat zárta az eseményt.

A rendezvény méltó lezárása volt egy fontos életszakasznak, s minden jelenlévő számára felejthetetlen élményt nyújtott.

(LI/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei