Megtartották az első szertartást a nemrég megrongált palágykomoróci görögkatolikus templomban (videó)
A július 16-i gyújtogatás és az épület falára felírt, magyarokat gyalázó feliratok megjelenése után a palágykomoróci görögkatolikus templomban először tartottak szertartást. A kezdetén a megszentségtelenített templom megszentelését Tódor püspök végezte el, majd a Szent Liturgiát is, amely két nyelven, ószlávul és magyarul hangzott el. A templomon még látszanak a garázdaság nyomai. Péter atya, a helyi görögkatolikus lelkész azt mondja, az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem keletkezett nagyobb kár. A tüzet a határőrök időben megfékezték és nem terjedt tovább a templom belseje felé. Péter atya hozzátette: a templom már megszenvedte a magáét. A szovjetek 40 évre bezárták és tornateremmé alakították át. Ezt követően is felújították és a mostani rongálás után is helyre fogja hozni a palágykomoróci alig száz lelket számláló közösség, mert tudják, hogy a bajban nincsenek egyedül.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás