Kanada utolsó érintetlen jégtömege is darabokra tört

Kanada utolsó érintetlen jégtömege is darabokra tört

18:43 Augusztus 13, 2020

Közélet 3540 4 хвилини

A kaliforniai székhelyű Planet Lab Inc látványos műholdfelvételeket tett közzé Kanada utolsó, teljesen érintetlen sarkvidéki selfjege, az Ellesmere-sziget északnyugati csücskénél elterülő Milne darabokra töréséről.

A parti síkságról a tengerbe nyúló, a tengerfenékig leérő jégtömeg egyetlen nap alatt, július 30-31-én tört szét két óriási jéghegyre és sok kisebb darabra a forró nyár és a globális felmelegedés hatására.

A kaliforniai vállalat Földet megfigyelő Dove műholdjainak július 26-i és 31-i felvételeit mutatta be, azaz az esemény előtti és utáni állapotokat – írja a BBC News, amely közzétette a felvételeket.

A széteséssel a négyezer éves selfjég területének 43 százalékát veszítette el, a korábbi 187 négyzetkilométer helyett már csak 106 négyzetkilométerre tehető a felszíne. A selfjegek akár több százezer évesek is lehetnek, vastagabbak a tartósan fagyott tengerjégnél, de nem olyan nagyok és régiek, mint a gleccserek.

A Nunavut autonóm területen fekvő Ellesmere-sziget északi partvidékét valaha egybefüggő selfjég borította, az elmúlt évtizedekben azonban részekre bomlott az ember okozta globális felmelegedés hatására – mondta Adrienne White, a Kanadai Jégfigyelő Szolgálat (CIS) elemzője. Intézetének adatai szerint 2005-re már csak hat nagy selfjég maradt, és a Milne volt az utolsó, amely még teljes egészében megvolt.

A térség hőmérséklete május és augusztus eleje között 5 Celsius-fokkal haladta meg az 1980–2010-es évek átlagát – közölte Luke Copland, az Ottawai Egyetem gleccserkutatója, aki rámutatott, hogy az Északi-sarkvidék amúgy is gyorsabban melegszik, mint a földkerekség többi része.

A műholdfelvételek érdekessége, hogy a selfjég felszínét számos olvadékjégtó borítja. Az ilyen jellegű folyékony víz jelenléte nagy problémát jelent a jégtömbök számára. A Nap által megolvasztott víz tavakat formál, majd leszivárog a jégtömb aljáig, ahol a tengerbe jut. Az így képződő üregek behálózzák a jégtömböt, amely meggyengül és darabokra törik.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei