Nagy sikerrel szerepelt a beregszászi színház az ungvári nemzetközi fesztiválon

Szeptember 17–21. között hatodik alkalommal rendezték meg Ungváron a „Monológok az Ung felett” nemzetközi fesztivált. Az elmúlt években több mint 40 ukrajnai és 15 külföldi, főként európai társulat lépett színpadra a rendezvényen. Az idei ötnapos programsorozaton Ukrajna különböző régióiból érkező művészek mellett a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is bemutatkozott, továbbá Lengyelország, Szlovákia és Örményország is képviseltette magát.

Szeptember 21-én, vasárnap délután a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színház kamaratermében a Petőfi Sándor János vitéz című műve alapján készült monodrámát tekinthették meg Polyák Anita előadásában. A Szívemnek gyöngyháza című darabot Vidnyánszky Attila rendezte. A magyar nyelvű előadást ukrán felirattal kísérték.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója kiemelte: a színház számára rendkívül fontos, hogy ne csak a hétköznapokban találkozzon a közönségével, hanem szakmai megmérettetéseken is részt tudjon venni.

– Ezért használunk ki minden meghívást lehetőségeinkhez mérten arra, hogy ezeken a szakmai fórumokon részt tudjunk venni. Így volt ez most is a VI. Monodráma-fesztiválon, Ungváron, amikor is egy nemzetközi szakmai találkozóra hozhattuk el Polyák Anita előadásában a János vitéz című monodrámánkat. Természetesen mindig izgulunk, hiszen az az adott közeg, ahová visszük az előadásunkat, az számunkra is idegen, ezért egy nagy erőpróbát is jelent a társulat számára.

A Petőfi Sándor János vitéze alapján készült monodrámát, amely a Szívemnek gyöngyháza nevet kapta, 2024 decemberében mutatták be Beregszászban. A színház igazgatónőjétől megtudtuk, hogy meglehetősen viszontagságos körülmények között zajlottak a próbák, hiszen akkoriban még áramszünetek, légiriadók és a hideg is megnehezítette a munkát, a színház fűtési gondjai sajnos „stabilan” megvannak több mint három évtizede.

– Ez sem vette el a kedvét Polyák Anitának, aki a Kaposvári Egyetem akkor végzős hallgatójaként, Kárpátalja, Borzsova szülötteként eldöntötte, hogy bár a világot járva rengeteg lehetőséget kap a színházi világból tehetségének köszönhetően, ő mégis szeretne adni valamit a kárpátaljai magyar közönségnek, és szeretné a kapcsolatot ápolni azzal a közösséggel, amely felnevelte, amelynek ő a színésznőjévé szeretne válni. Ez vitte előre leginkább a próbafolyamatot, ez az akarat és ez a cél. Vidnyánszky Attila segítette az munkáját mentoraként, osztályfőnökeként, és a témát is ő hozta elé, hiszen Anita szerepelt a János vitéz nagyszínpadi előadásában – mondta el Sin Edina és megjegyezte: nagyon örülnek a monodrámának, hiszen sajnos a technikai és műszaki feltételeik meglehetősen megfogyatkoztak a háború miatt, a monodráma viszont az a műfaj, amelyet ha jól csinálnak, akkor egy nagyszínpadi emócióval felérő élményt, tapasztalást, színházi világot tud adni a nézőnek.

Polyák Anita egyedül több mint tíz egymástól nagyon távol álló szereplőt szólaltatott meg a színpadon gyakorlatilag minimális kelléktárral. Az elbeszélő költemény 27 részének tartalma közel egy órán át olyan könnyedséggel pergett a nézők előtt, mintha nagy létszámú társulat játszotta volna. Valójában pedig mindez az Iluskát alakító Polyák Anita tehetségének, hang- és arcjátékának, mozgástechnikájának köszönhetően történik, valamint a könyvet szimbolizáló, mondhatni varázsszekrénynek tűnő bútordarabból kirántott mente, paróka vagy más, az adott szereplőre jellemző tárgy segítségével.

– Ha egy színművésznek az életében eljön az a pont, amikor elhatározza, hogy csinál egy önálló estet, egy monodrámát, az mindig egy kezdet. Az soha nem lesz egy olyan munka, amire azt tudja mondani, hogy ez kész van. Ez egy örök fejlődés, és én is azért választottam ezt, mert ez kortalan és időtlen, mert a szerelem mindig körülleng minket, ha kicsik vagyunk, ha nagyok, s a bátorság az élet minden területére kell. Az, hogy mennyi lehetőség van benne, hogy 11 karakterből lehet ki-be ugrálni, ez ugyanúgy 40 évesen is kihívás lesz, 60 évesen és most 25 évesen is – jegyezte meg Polyák Anita, aki a meghatódottságtól nehezen jutott szóhoz az előadást jutalmazó taps után, mert mint mondotta, ilyenkor jön rá leginkább az ember, hogy az ilyen apróságok jelenthetik a legtöbbet. Őszintén bevallotta, nem számított ilyen tapsra. – Játszottam már pár helyszínen, Kisvárdán is voltunk fesztiválon, de ilyen energiát és ilyen szeretetet még nem kaptam sehol, nagyon hálás vagyok érte. A legjobb itthon játszani, azoknak az embereknek, akik szeretnek, ismernek, kíváncsiak ránk. Az, hogy képviselhetem a színházunkat ezen a fesztiválon, ez egy nagy áldás az életben – mondta és kiemelte: hálás ezért mindenkinek, aki segített neki ebben a projektben.

A teremben jelen volt Vaszil Nevolov, Ukrajna érdemes művészeti dolgozója, az Ukrán Nemzeti Írószövetség Forgatókönyvírói Civil Szervezetének elnöke és az Ukrán Színházi Partnerség tagja. A művészettörténeti doktor az elmúlt évtizedekben számos nemzetközi fesztivál zsűrijének élén állt, de ez az előadás őt is elbűvölte.

– Izgatottak vagyunk, mert a darab a világszínvonalú, nagyszerű költő, Petőfi Sándor fantáziájának csodálatos világába merített el most bennünket a szerelem érzésén keresztül, gyakorlatilag a VI. Monológ-fesztivál mérföldköve lett, és fontos üzenetet tolmácsolt a nézők felé. A fiatal színésznő – aki ilyen sokszínűen játszotta el a darabban szereplő különböző jellemeket – és a rendezői elgondolás is dicséretes. Ismerem Vidnyánszky Attilát, aki a mi tanintézményünket, a Karpenko Karij-főiskolát fejezte be, ahol professzor vagyok, és örülök, ilyen európai színvonalú végzősünk van – mondta, miután Polyák Anita előtt térdre ereszkedve gratulált neki és átnyújtotta az oklevelet, a virágdobozt és egy könyvét.

– Örömmel vettem tudomásul azt, hogy itt, Ungváron ma, habár egy vegyes magyar–ukrán közönséggel találkozhattunk, befogadták az előadásunkat, és nemcsak a magyar nézők, hanem az ukrán nézők szemében is bizony láthattuk azokat az örömkönnyeket, amiért érdemes színházat csinálni, amiért érdemes Petőfi János vitézével megérinteni, megszólítani az embereket – emelte ki Sin Edina igazgatónő. – Ez a történet ráadásul egy örök történet a szerelemről, az emberségről, a kitartásról és a hűségről, s ennél szebb fogalmakkal és ennél tisztább forrással nem is tudtuk volna megajándékozni ma itt a nézőket. Külön öröm számunkra az a visszajelzés, amely az ukrajnai színházi világból érkezett, hiszen itt ma színházi kritikusok, színháztudósok, esszéírók vettek részt az előadáson, és mindannyian odajöttek, elmondták a véleményüket, megírják a gondolataikat az előadásunkkal kapcsolatban. Ez egy akkora országos visszajelzés számunkra, amely megerősít minket abban, hogy érdemes ezt itt, Beregszászban folytatnunk, érdemes Beregszászban magyar színházat csinálnunk.

A darabban felvételről Törőcsik Mari hangja is hallható, akit Vidnyánszky Attila kért fel arra, hogy egy szövegrészt mondjon el a Nemzeti Színházban a János vitéz nagyszínpadi előadásában.

– Mindenféleképpen szerettem volna, hogy valami túlvilági dolog legyen, valami olyan, amihez az emberek nem feltétlen tudnak arcot kötni, de egy érzetet biztosan. A mi színjátszásunknak az egyik ékköve és koronája Törőcsik Mari volt. Ha belegondolok, hogy milyen lehet Tündérország, akkor ott olyan emberek vannak, mint Mari lehetett. Ezért Vidnyánszky tanár úrtól elkértem, hogy lehetne-e ő nekem is Tündérország, és egyetértett ezzel a véleménnyel – avatott be a részletekbe Polyák Anita.

A darabot tavaly decembertől többször játszották Beregszászban, és tervezik, hogy Kárpátalja számos más településére is elviszik az előadást, dolgoznak rajta, és remélik, hogy ezeket a terveket meg is tudják valósítani az év folyamán vagy a következő év első felében.

– Ez a téma kortalan. Úgy is kortalan, hogy bármelyik korszakban játszották, sikere volt, és úgy is, hogy bármelyik nemzedékhez szólhatunk általa, hiszen gyerekektől a felnőttekig mindenki megtalálja benne azt, ami a szívéhez szól – fogalmazott az igazgató.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)