Családi témájú szobrokat alkottak a szobrásztáborban

Családi témájú szobrokat alkottak a szobrásztáborban

16:20 Augusztus 17, 2020

Közélet 10619 10 хвилин

Українська

A Pro Arte Munkács civil szervezet által hetedik alkalommal szervezett Kárpátaljai Szobrásztábor záróünnepségére vasárnap délután került sor Beregszász főterén.

A tábornak idén a Jánosiban található Barna György Stadion, valamint a Helikon Hotel adott helyet. A szobrásztáborba hat szobrász érkezett: Vjacseszláv Vinykovszkij Ungvárról, Ruszin Emma Kölcsényből, Konsztantyin Szinickij Kijevből, Bohdan Korzs Ungvárról, ifj. Hidi Endre Nagydobronyból és Vaszil Román Munkácsról. Az alkotók a tavalyi különleges témához kapcsolódva idén is a családot, annak egységét és fontosságát reprezentálták műveikkel.

A tábort a szervezők Kárpátalja művészeti és kulturális értékeinek és a helyi magyar értékek megismerését is szolgáló programokkal színesítették, valamint az ott részt vevő művészek alkotásaiból Magyarország Beregszászi Konzulátusán egy kisplasztikai kiállítást is szerveztek. Különlegességként emelhető ki a két kerámiaszobor égetése is, amely szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a sötét éjszakában.

A 2013-ban alapított Pro Arte Munkács civil szervezet kidolgozta annak a Kárpátaljai Szoborútnak a koncepcióját, amely a megye magyar- és ruszinlakta településeit öleli magába. Az itt elhelyezett szobrokkal elsősorban az ide látogató turisták figyelmét szeretnék felhívni, hogy látogassanak el a félreesőbb falvakba is, fellendítve ezzel a falusi turizmust. Ebben partnerekre találtak, s így támogatja az elgondolást Magyarország ungvári és beregszászi külképviselete, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal, valamint a Visegrádi Csoport (V4) magyar elnöksége. A szobrásztábor egy több éves program, amelynek legfőbb szempontjai a magyar identitás és kultúra propagálása, maradandó köztéri alkotások elhelyezése Kárpátalja településein, határon átnyúló és egymást segítő kulturális projektek létrehozása, a felállított szobrokkal a turisták vonzása és a falusi turizmus fejlesztése, s egy új, nemzetközi turisztikai útvonal létrehozása.

A szervezet 2014 óta nemzetközi szobrásztáborokat szervez Kárpátalján, a megye szobrászati örökségének megőrzése érdekében, valamint kedvező feltételek megteremtése céljából a fiatal szobrászok ötleteinek megvalósításához, lehetőséget adva nekik, hogy megtestesítsék az anyagban a modern monumentális művészeti jövőképüket.

A szobrásztáborban készült kő-, kerámia- és acélszobrok Beregszászt, valamint Jánosi, Tiszacsoma, Macsola, Nagybakta és Gut települések tereit fogják ékesíteni. A hat szobrász hat alkotása mellett egy hetedik is készült – Matl Péter kezei által.

Az augusztus 16-i záróünnepségen köszöntötte a jelenlévőket Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, aki elmondta: meggyőződése, hogy a szobrásztábor kimagasló jelentőségű eseménye a kárpátaljai kulturális életnek, ezért a KMKSZ a kezdetektől támogatója az eseménynek. „Az idei szobrásztábor alkotásai olyan rendkívül fontos témában születtek, mint a család. A család a társadalom alapja, amely az utóbbi időben számos támadásnak van kitéve, s közös felelősségünk, hogy ezt a gyermekeink jövője érdekében megőrizzük” – fogalmazott Brenzovics László.

„A kárpátaljai szobrásztábor keretében tartott ezen zárókiállítás jó alkalom arra, hogy tartalmasan töltsék el az időt mind a felnőttek, mind a gyermekek” – emelte ki beszédében Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, aki köszönetet mondott a szervezőknek és a táborban részt vevő szobrászoknak: „Vidékünket gazdagítják majd alkotómunkájuk eredményei.”

Erdei Péter beregszászi magyar konzul kiemelte, hogy a magyar kormány, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint Magyarország Beregszászi Konzulátusa számos értékteremtő kezdeményezést karol fel vidékünkön, köztük a szobrásztábort, amelynek most elkészült alkotásai a Beregszászi járás kulturális életét fogják színesíteni, ezzel még több turistát vonzva Kárpátaljára.

„Akik figyelemmel kísérték a szimpózium elmúlt két hetét, azok egy nagyon érdekes átváltozásnak lehettek a tanúi: az előttünk álló szobrok két héttel ezelőtt nem voltak mások, mint pár kupac agyag, megformálásra váró kő, és elég nehéz acéllemez” – fogalmazott Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke. A téma a művészeket egyedi alkotói folyamatra ösztönözte, s az alkotásokban rejlő szimbólumok felfedezése viszont már saját felfedezésünk – tette hozzá.

Köszöntötte még a megjelenteket Oleg Kocjuba, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal első elnökhelyettese és Borisz Kuzma, az Ukrajnai Képzőművészek Nemzeti Szövetsége Kárpátaljai Szervezetének elnöke.

Az ünnepi beszédeket követően Matl Péter szobrászművész és fia, Matl Árpád, a Pro Arte Munkács civil szervezet elnöke és alelnöke szóltak a közönséghez. „Nagyon örülök annak, hogy most Beregszászban – ahol nagyon sok művészeti tudást kaptam – állíthattuk ki a szobrásztáborunk eredményeit. Fiatalként óriási útravalót kaptam itt egy képzőművésztől, aki megtanított arra, hogy önzetlenül át kell adni a következő generációknak azt a tudományt, ami bennünk van. Itt élt Horváth Anna keramikus-szobrászművész, tanárnőm és barátom, akinek technikáit mai napig használom, s folytatom misszióját. Ezt a művésztelepet az ő emlékére szeretném felajánlani” – emelte ki Matl Péter.

Matl Árpád, a tábor főszervezője emlékeztetett, hogy a Pro Arte Munkács civil szervezet „egy olyan missziót vállalt magára, hogy idehozzuk a nemzetközi művészetet, s az olyan településeket ajándékozzuk meg elsősorban, amelyek kicsit félreesnek a főbb turisztikai útvonalaktól, ezáltal igyekszünk felpezsdíteni ezeken a helyeken is az életet”. Tervük olyan útvonalakat létrehozása a szobrokkal, amelyeket kerékpáron egy nap alatt, gyalogosan 2–3 nap alatt körbe lehet járni. A járásban több, kerékpárral bejárható szoborgyűrűt is létrehoznak, amelyek mindegyike Beregszász központú.

Matl Árpád felvázolta azt a koncepciójukat is, hogy a már meglévő nemzetközi szoborutat kiszélesítik, s a Kárpátaljával határos országok mindegyikét bevonva olyan turisztikai útvonalat hoznak létre, amely áthalad Lengyelországtól Szlovákián, Magyarországon keresztül Romániáig, érintve Kárpátalja azon határ menti településeit, amelyek kevésbé ismertek a turisták számára. Ennek várható eredményei között szerepel új turisztikai desztinációs pontok kialakulása, a meglévő útvonalak megerősödése, a közterületek és szolgáltatások minőségi fejlődése is.

Ifj. Hidi Endre tudósítónknak elmondta, hogy a tábor bár fárasztó volt, de a kihívástól annál izgalmasabb. A szobrok faragása, csiszolása, megmunkálása mellett lehetőség nyílt új technikák elsajátítására egymástól, ami nem elhanyagolható a jövőre tekintve sem.

A kéthetes szobrásztábor alatt olykor éjjelt nappallá téve munkálkodó művészek alkotásainak leleplezését a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészeinek performansza tette egyedivé.

Érdekes, mennyire különbözőképpen nyilvánul meg a család és annak fontossága a szobrászok képzeletében és műveikben: míg az egyik szobor egy klasszikus, összetartó családot – édesapa, édesanya, gyermek – ábrázol, addig a másik a család tüzét védő nőt mutat be párducok és tigrisek védelmezésében, a következő szobor pedig a párkapcsolatra, a férfi és nő közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.

(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei