Lengyelország már elkezdte befogadni az első fehéroroszországi politikai menekülteket

Lengyelország már elkezdte befogadni az első fehéroroszországi politikai menekülteket

19:17 Augusztus 18, 2020

Közélet 5580 2 хвилини

Українська

Lengyelország már befogadta az első fehéroroszországi menekülteket, és egyben megnyitotta az utat azok számára is, akik a politikai meggyőződéseik miatt nem érzik magukat biztonságban, közölte a Jevropejszkaja pravda. Erről Martin Pszydach, lengyel külügyminiszter-helyettes beszélt az RMF FM adásában.

Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi jogban létezik egy olyan fogalom, mint a humanitárius vízum és a menedékjog.

„Ugyanakkor arra kértük konzuljainkat és határőreinket, hogy politikai fenyegetettség esetében a lehető leghamarabb adják ki a vízumot” – mondta Pszydach.

„Különböző kérelmek jönnek be, jelenleg néhány ilyen van, miszerint kérik a határátlépést a megfelelő dokumentumok megléte nélkül. Egy ilyen utat nyitottunk azok számára, akik politikai okokból menekülnek az országból, és nyitva áll mindazok számára, akik veszélyben érzik magukat” – magyarázta a miniszterhelyettes. Azt is hozzátette, hogy ez nem Fehéroroszország elhagyásának ösztönzése, hanem csak egy garancia, lehetőség probléma esetén.

„Vannak olyan esetek, amikor az elmúlt napokban az emberek ilyen támogatást kértek a lengyel államtól és ilyen támogatást kaptak” – mondta a diplomata arra a kérdésre válaszolva, hogy kért-e már valaki politikai menedékjogot Lengyelországban.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei