Halálos fenyegetéseket kapott a holland színész, miután egy tévéműsorban utalt arra, hogy a Mikulás nem létezik
Halálos fenyegetéseket kapott Niels van der Laan holland színész, aki az ünnepi Mikulás (Sinterklaas) műsorban a „krampusz” szerepét játssza – írta pénteken a Dutchnews hírportál
A műsor egy holland gyerekeknek szóló televíziós „híradó”, amely minden évben a Mikulás érkezése előtt pár héttel indul, és fikciós történetként mutatja be a készülődést az ünnepre.

A fenyegetések azt követően érkeztek, hogy a „híradó” egyik epizódjában Van der Laan arra utalt: ha a Mikulásnak nem jut ideje minden ajándékot beszerezni, akkor a szülők is segíthetnek ebben.
A megjegyzést többen úgy értelmezték, hogy a szereplő kétségbe vonta Mikulás létezését, és ezzel „elárulta a titkot és tönkretette a varázst”.
Merel Westrik műsorvezető egy televíziós beszélgetésben elmondta: a színész több „agresszíven megfogalmazott” halálos fenyegetést is kapott a mondatai miatt. A műsorszolgáltató nem közölte, tettek-e feljelentést az ügyben, illetve hogy érintett volt-e más szereplő is hasonló verbális támadásokban.
Fekete Péter diszkriminatív figura? – Erről zajlanak a viták hollandiában
Sinterklaas a holland és flamand kultúrában az egyik legfontosabb ünnepi alak, amely a Mikulásnak felel meg, de külön hagyományrendszerrel, saját ünnepnappal és szokásokkal rendelkezik.
A holland tradícióknak megfelelően Fekete Péter – egy koromfeketére mázolt arcú figura – a Mikulás segédje, ő a főkrampusznak feleltethető meg.
Az ünnep az elmúlt években a jobboldali és baloldali csoportok kulturális vitáinak középpontjába került, főként Fekete Péter diszkriminatívnak vélt alakjának visszaszorítása miatt.
Kritikusai úgy vélik, hogy a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, és a hétköznapi rasszizmus szimbóluma. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás