Smihal arra kéri Németországot, hogy mihamarabb „nyissa meg Európa légterét” Ukrajna előtt

Smihal arra kéri Németországot, hogy mihamarabb „nyissa meg Európa légterét” Ukrajna előtt

14:46 Augusztus 25, 2020

Közélet 4324 4 хвилини

Українська

Heiko Maas, német külügyminiszterrel folytatott találkozón Denisz Smihal miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben befejeződik az Ukrajna és az EU közötti közös légtérről szóló megállapodás megkötésének folyamata, közölte az Urjadovij Portal.

„Megértjük a nehézségeket, de készek vagyunk minden erőfeszítést megtenni a dokumentum aláírásáért. Ez konkrét eszköz lenne a légiközlekedési ágazat helyreállításának elősegítésére, amelyet mind Ukrajnában, mind az EU-ban súlyosan érintett a világjárvány” – mondta Smihal.

A miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy a kormány a hónap végéig közös nyilatkozatot kíván aláírni a Német Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztériummal az energiaágazatban való együttműködés megkezdése érdekében. „Ennek a partnerségnek a keretében reméljük, hogy Németország támogatni fogja az ukrán szénrégiók átalakulásának folyamatát” – mondta a miniszterelnök.

Meg kell jegyezni, hogy Ukrajna kormánya már megkezdte a 2021. évi nemzeti program előkészítését, ahol különös figyelmet szentelnek az ukrán biztonsági és védelmi ágazatnak, annak a NATO szabványaival összhangban történő átalakulására. A felek megvitatták a 2021-ben esedékes negyedik ukrán-német gazdasági fórum kérdéseit, amelyre Berlinben kerülne sor.

„A három korábbi fórum tapasztalatai azt mutatták, hogy az ilyen események mindkét ország magas rangú tisztviselőinek részvételével erőteljes lendületet adnak a kétoldalú bizalom kiépítésének” – mondta Smihal.

Hangsúlyozta, hogy az EU-val kötött társulási megállapodás továbbra is az Ukrajnai reformok végrehajtásának egyik fő eszköze.

„Az elnökmegbízásából a kormány koncepciót készít elő a megállapodás megújítására, hogy megfeleljen az EU-val fennálló kapcsolatunk szintjének. A kormány szándékában áll figyelembe venni az ukrán vállalkozások érdekeit, amelyek célja az EU-val való mély és átfogó szabadkereskedelmi övezet nagyobb mértékű kihasználása” – mondta a kormányfő, majd hozzátette, Ukrajna azt tervezi, hogy a kidolgozott javaslatokat az EU elé terjeszti a Társulási Tanács ez év decemberi ülésén.

A maga részéről Maas megjegyezte, hogy Németország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát normandiai formátum keretein belül, valamint támogatni fogja az európai reformok végrehajtását Ukrajnában. Egyben hozzátette, hogy Németország kész az EU-s elnöksége időszakában, amely 2020 végéig van érvényben, maximális támogatást nyújt Ukrajna számára.

Ekonomicsna Pravda

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei