USA: Információk szerint Kína megduplázni készül atomarzenálját

USA: Információk szerint Kína megduplázni készül atomarzenálját

08:27 Szeptember 4, 2020

Közélet 4867 2 хвилини

Kína a következő évtized során legalább a mostani duplájára tervezi növelni az atomarzenálját – figyelmeztetett az amerikai védelmi minisztérium.

Friss jelentésében arról számolt be a Pentagon, hogy a távol-keleti állam mintegy kétszáz nukleáris robbanófejjel rendelkezik jelenleg, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg pedig a világ legnagyobb létszámú szárazföldi hadereje, és az ország haditengerészeti képességei is komoly ugrás előtt állnak. Emellett kitértek arra is, hogy Kína a földi indítású manőverező robotrepülőgépek számában lehagyja, több területen, például a hagyományos ballisztikus rakétákat és a hajóépítési kapacitásokat illetően pedig behozta az Egyesült Államokat. A védelmi minisztérium a kongresszusnak megküldött éves értékelésében hangsúlyozta, hogy a pekingi kormány gyors ütemben korszerűsíti fegyveres erőit, amelyeknek aktív szerepet szán külpolitikai céljai elérésében. Mint írták, Kína 2050-ig „világszínvonalú” hadsereget kíván létrehozni. Chad Sbragia, a kínai ügyekért felelős külügyminisztériumi illetékes azt is kiemelte, hogy Kína valószínűleg rövid időn belül szárazföldről, tengerről és immáron levegőből is képes lesz atomcsapást végrehajtani.

A kínai vezetés szócsövének tartott Global Times című lap néhány hónappal ezelőtt azt írta, hogy az országnak viszonylag rövid időn belül ezerre kellene növelnie a nukleáris robbanófejeinek számát. Az Egyesült Államok mintegy 3800, Oroszország pedig 4300 nukleáris robbanófejjel rendelkezik.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei