Háromszorosára esett vissza idén a csernobili tiltott zóna turistaforgalma

Háromszorosára esett vissza idén a csernobili tiltott zóna turistaforgalma

20:15 Szeptember 28, 2020

Közélet 4872 2 хвилини

Українська

A múlt évinél mintegy 70 %-kal kevesebb turista látogatott idén a cserenobili atomerőmű-katasztrófa miatt lezárt övezetbe a koronavírus-járvány következtében – közölte hétfőn Makszim Sevcsuk, a csernobili tiltott övezet igazgatásáért felelős állami ügynökség helyettes vezetője az Ukrinform hírügynökséggel.

A tisztségviselő elmondása szerint idén eddig 24 ezer látogató kereste fel a tiltott zónát, azaz annyi, mint tavaly két hónap alatt. Mint jelezte, a korlátozások ellenére elég sok a külföldi turista, az év első hónapjában, a karantén bevezetéséig ők tették ki a látogatók 80-85 %-át, a többiek ukránok voltak. A zóna június 1-jei újranyitása óta a látogatók aránya: 40 % ukrán, 60 % külföldi – tette hozzá.

Sevcsuk reményét fejezte ki, hogy a jövő évi költségvetésből a csernobili tiltott zóna legalább olyan szintű támogatásban részesül, mint az idei év elején. Közlése szerint tavaly a zónát összesen 124 ezer turista kereste fel. Az idei költségvetés módosítása során a Legfelső Tanács jelentős mértékben csökkentette a csernobili övezet fenntartásának finanszírozására előirányzott összeg nagyságát.

(vb/ukrinform.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei