A közösségi média elhozta a sötét turizmust a csernobili zónába

Pripjaty városának alapkövét 1970-ben helyezték el a Szovjetunió vezetői, hogy a település otthont adjon a csernobili atomerőmű dolgozóinak és családjaiknak. Pripjaty lakói idilli életet éltek a szovjet modellvárosban, amit a rózsák városának is neveztek az útjait szegélyező virágültetvényekről.

1986-ban a 4-es reaktorblokk felrobbanása után a lakosságot evakuálták, és a csernobili munkások csak a legszükségesebb tárgyaikat vihették magukkal. A város elnéptelenedett.

A csernobili zóna mai látképéről és az eltűnőben lévő lakóövezetről kérdeztük a téma egyik európai szakértőjét, a francia Laurent Michelot-t, akinek a város megalapításának ötvenedik évfordulóján jelent meg helyszíni fotókkal illusztrált könyve „Csernobil – posztapokaliptikus látogatások” címmel.

– Pripjaty abban az atomerőművet övező körzetben fekszik, amelyet napjainkban a „30 kilométeres zónaként” emlegetnek világszerte – kezdi a beszámolót a szakértő. – A Zónán belül létezik a „10 kilométeres körzet” is, amely a még mindig legszennyezettebb területet jelöli.

Napjainkban a 30 kilométeres zónában 100-150 visszatelepülő él, őslakosok, akik olyan erősen kötődnek a helyszínhez, hogy ragaszkodtak a visszatéréshez a zord körülmények ellenére is. A visszatelepülés illegális, de az ukrán hatóságok szemet hunynak fölötte – magyarázta Michelot.

A Zóna 1987 óta fogad – akkreditált kísérettel – delegációkat. Később a turizmust is engedélyezték, így 2012 óta fennakadás nélkül utazhatnak a területre civil érdeklődők is, ha betartják a biztonsági előírásokat. Az idegenvezetők kötelező felszerelése a Geiger-számláló, amely közvetíti a sugárzás pontos mértékét, és szükség esetén pattogó hanggal riadót fúj. A látogatóknak is viselniük kell egy egyszerű sugárzásmérőt, amit mindenkinek a Zónába lépéskor osztanak ki. A doziméter csöndben készít számításokat, és a teljes sugárdózisról ad információt a körút végén. Sok turista hoz magával Geiger-számlálót is, hogy hangos pittyegésekor boldogan elborzadhasson.

Pripjaty központjában tökéletes a csend, a város kísértetiesen üres – folytatja a könyv szerzője. – Ugyanakkor nem állítható, hogy a terület kihalt, mert a radioaktív sugárzás csökkenésével a vadállatállomány megnőtt. A növények pedig nem csak a köztereket foglalják vissza, hanem az épületeket is körbenövik. Légifelvételen látszik, olyan a város, mint a fákkal benőtt Angkor romjai.

A város fénykoráról még ma is számos emlék tanúskodik. Az épületek stabilan állnak és látogathatók, de csak hivatalos kísérővel, mert a belső terek romosak.

A bölcsődék, óvodák és iskolák padlóján heverő játékok, könyvek, babák, a házi feladattal teleírt füzetek láttatják velünk a hajdani gyerekek hétköznapjait.

A tantermekben a padsorok ugyanúgy sorakoznak, mint 35 éve, és az egyik iskola aulájának padlóját beborító több száz gázálarchoz sem nyúlt senki. Ezek a hidegháborús korszak evakuációs gyakorlatának kellékei voltak.

A berozsdásodott kiságyak ma is ott sorakoznak a kórház újszülött osztályán. Apokaliptikus képet nyújt egy magára hagyott bevásárlókocsi a romos szupermarketben. Kísérteties hangulatot áraszt a vidámpark is: a növényzettel benőtt pályán még mindig ott állnak a dodzsemek, ahogy otthagyták őket az utolsó futam után. Némán magaslik fölénk a rozsdaette óriáskerék is. Ugyanakkor kiváló állapotban maradtak a szocialista korszakra jellemző falfestmények és domborművek, valamint Pripjaty egyik kávézójának vitrázsa.

A tárgyak sértetlenül vészelték át az atomszennyezést, az időjárás és a hőmérsékletingadozás rombolt le mindent, nem a robbanás.

Az HBO Csernobil című sorozatának megjelenése után a Zónába látogató turisták száma évi 30 ezerről 100 ezerre ugrott. A világméretű filmsiker hatására nem csak a látogatók száma gyarapodott, hanem a szellemváros problémái is.

A Zónába látogatók többsége ugyanis az úgynevezett sötét turizmus (dark turism) címén utazik oda.

A sötét turizmus a katasztrófaturizmus erősebb válfaja. Míg a katasztrófa turista passzív: odamegy, magába szívja az élményt, és hazamegy, addig a sötét turizmus utazója aktívan felhasználja a tragédia elemeit a maga előnyére: fotókat készít, lájkokat gyűjt. Ezeknek a turistacélpontoknak a listájára Csernobil is felkerült. Az Instagramon Csernobil hashtag alatt az látható, hogy az influenszerek abszurd beállításokat fényképeznek:

„tangában Csernobilban”, „szerelem Csernobilban”, „naplemente Csernobilban”.

Akkor is, ha a fotók egyébként Pripjatyban készülnek, mert csak Csernobil felirattal lesznek megfelelően „menők”. Az influenszerek ráadásul grafitit mázolnak a közterekre, mások pedig szerelmi lakatot helyeznek el a városban, mintha Párizsban lennének romantikus utazáson. Legújabb divat a csernobili leánykérés: a radioaktív utcákon letérdelni, és átnyújtani a gyűrűt.

A természetnek még 900 évre van szüksége
A Zóna még mindig sugárfertőzött. Ennek mértéke jóval magasabb az elfogadhatónál, de egy látogatás erejéig nem veszélyes. A területek között is van eltérés, például a temető talajának felső szintjét a zónát tisztító szakemberek nem cserélhették ki a sírok miatt, ezért a temetőben nagyon erős a sugárzás. Életveszélyes az erőműtől a Pripjatyba vezető utat szegélyező Vörös-erdő sugárzása is, ahol még megállni és kiszállni sem szabad a kocsiból. A természetnek 900 évre lesz szüksége a teljes megtisztuláshoz.

Pripjatyban 160 emeletes ház, 28 munkásszálló, 15 bölcsőde és óvoda épült. Öt általános iskola és két középiskola fogadta a diákokat. Huszonöt élelmiszerüzlet, 27 étterem és kávézó szolgálta ki a vásárlókat. Egy kórház és három klinika gondoskodott az egészségügyi ellátásról. Jól felszerelt vidámpark és 35 játszótér várta a gyerekeket, két stadion, három uszoda és tíz lőtér pedig a sportolókat. Négy könyvtár, kulturális palota és mozi gondoskodott a kikapcsolódásról. Kiváltság volt a modellvárosban élni – tudtuk meg a szakértőtől.

Pripjaty mozija Prométheusz nevét viselte, a titánét, aki ellopta a tüzet az Istenektől, és az embereknek ajándékozta, hogy hatalommal ruházza fel őket az Istenek akarata ellenére. Szobra ma a csernobili atomerőmű előtt áll.

Forrás: Magyar Nemzet