Nemzetközi böllérverseny helyett kárpátaljai disznótoros nap

Nemzetközi böllérverseny helyett kárpátaljai disznótoros nap

08:45 Február 1, 2021

Közélet 6397 6 хвилин

Українська

A világjárvány miatt idén Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny is elmaradt – a hagyományos formában. Ám az érvényben lévő karanténszabályok betartásával a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark szomszédságában egy szerényebb és kisebb volumenű böllérnapot sikerült megrendeznie január 30-án.

Az eseményen 7 csapat, maximum 20 fős társasággal vett részt. A kora reggeli órákban sorban érkeztek a böllérek, hogy feldolgozzák a sertéseket. 

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkárának elmondása szerint a böllérnap már előző nap megkezdődött, amikor is felállították a sátrakat, beállították a gázballonokat, a kondérokat, helyükre kerültek a szalmabálák, illetve minden egyéb kelléket a helyszínre hoztak. Mivel a pandémia miatt a böllérnapot csak zárt körű eseményként szervezhettük meg, így a csapatokat és ételeiket ezúttal nem zsűrizték, hanem az általuk elkészített hagyományos disznótoros fogásokat bemutatják a média képviselőinek, ezzel is népszerűsítve a kárpátaljai szokásokat. 

A csapatok között képviseltette magát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet (KMKSZ ISZ) is. Dobsa István, a szervezet elnöke, beregszászi járási képviselő eseményről elmondta: Nagyon örülök annak, hogy a nehéz körülmények ellenéri is, de sikerült életre hívni ezt a böllérnapot. Kárpátalján nagyon nagy hagyománya van a tél beálltával a háztáji disznóvágásnak, mely mindig is remek alaklom volt arra, hogy a család, a rokonság, a barátok egybegyűljenek, és a disznó feldolgozása után együtt fogyasszák el a finomabbnál finomabb jobb ételeket. Minden vidéknek megvan a sajátos hagyománya, ezért különösképpen fontos, hogy ezeket a hagyományokat ne csak ápoljuk, hanem tovább is adjuk a következő generációnak. Ezért is nagy öröm a számomra, hogy a mai napon a KMKSZ ISZ csapata is részt vesz a rendezvényen, hiszen így a fiatalok elsajátíthatják a disznóvágás hagyományának a menetét, melyet majd ők is tovább tudnak adni. 

Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke a rendezvény kezdetekor lapunknak elmondta, hogy a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny helyett – tekintettel a járványhelyzetre – a KMKSZ Elnöksége úgy döntött, hogy egy belső, zárt körű disznóvágási napot szervez meg idén, ahol a KMKSZ járási szervezetei gyűlnek össze. Ezen a böllérnapon is minden hagyományos étel el fog készülni, így nem megy ki a köztudatból, hogy van böllérverseny, illetve -hagyomány. 

A munkácsi járási Izsnyéte csapata toros káposztát készített krumplival és hússal, illetve később hurkát, kolbászt és töpörtyűt is ízesítettek mellé. A Beregszász-környéki ínyenc mesterek csapat 12-féle ételt készített: hagymás vér, hagyományos disznótoros káposzta és hús, húsleves, kolbász, véres hurka, májas hurka, töpörtyű, abárolt szalonna, szték, fokhagymás máj és fánk volt a menü. A viskiek csapata disznótoros káposztalevest és disznósajtot készített. A karácsfalvaiak kolbászt, hurkát és saslikot sütöttek. A mezőgecseiek a hagyományos toros káposztát és toros húst készítettek, valamint kolbászt töltöttek hozzá. A TV21 Ungvár csapata kárpátaljai paprikást, illetve az egyik székelyföldi vendég részvételével, a székely vidékre jellemző ízesítésű kolbászt töltött. A KMKSZ ISZ fiatal tagjai brassói aprópecsenyét, lacipecsenyét sütöttek tárcsában sült krumplival, melyekhez háromféle ízesítésű kolbászt is töltöttek, illetve főztek bográcsgulyást is. 

Az eseményre Babják Zoltán, Beregszász polgármestere is kilátogatott. „Roppant fontosnak tartom a hagyományok ápolását, így ez a böllérnap egy jó alkalom arra, hogy a kis közösségünk – igaz korlátozott létszámban, de – összegyűljön és ápolja azokat a hagyományainkat, melyeket őseink ránk hagytak. Látva a csapatok munkáját, mindenképpen alá kell húznom, hogy a vidékünknek saját jellege van. Szükségünk van arra az összhatásra, melyet itt észlelek, hogy idősek és fiatalok együtt adják át egymásnak a tudásukat” – fogalmazott a polgármester, majd gratulált a KMKSZ-nek, hogy a korlátozott lehetőségek és nehézségek közepette fontosnak tartja a hagyományőrzés előrevitelét.

(D. P./Kárpátaljai hetilap

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei