„Ha a tudomány problémára bukkan, azt csak a tudás oldhatja meg”

„Ha a tudomány problémára bukkan, azt csak a tudás oldhatja meg”

16:03 Március 19, 2021

Közélet 2733 5 хвилин

Українська

Hetedik alkalommal szervezte meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Főiskolai Lelkészsége (GörögKör) és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium március 18-án az Ortutay Elemér Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát, melyet most online formában rendeztek meg.

Fotó: Varjú Zoltán

A konferencia kezdetén Marosi István, a GörögKör és az Ortutay-kollégium vezetője köszöntötte a Google Meet felületén bejelentkező előadókat és zsűritagokat. A konferencia alapgondolata kapcsán kiemelte, hogy a cél: felhívni a főiskola és más oktatási intézmények diákjainak figyelmét arra, hogy a kereszténység és a tudomány nem egymástól távol álló, hanem egymást kiegészítő fogalmak, a keresztény élet, gondolkodás és istenhit valóságát pedig a tudományban is meg kell mutatni, hiszen az nem istenellenes dolog, épp ellenkezőleg, a tudományban is felfedezhetjük Őt. Nem képeznek kivételt ez alól a természettudományok sem, hiszen azok a Jóisten által teremtett világot kutatják.

Ahogyan a Szentírásban olvasható: Isten a Káoszban rendet teremtett – hangsúlyozta Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének püspöki helynöke. A „rendteremtés” egy folyamat, ahogyan az ember fejlődése is, melyben komoly helye van Istennek. A tudományra úgy tekintünk, mint egyfajta rendszerkeresésre a káoszban. A cél pedig, hogy a fiatalok lássák: van értelme tanulni, fejlődni, s ha hívő szemmel nézzük a világot, kitágul az a látóhatár, ami Isten nélkül sokkal szegényebb lenne.

Dr. Csernicskó István, a II. RF KMF rektora videoüzenetben köszöntötte a „fiatal tudós kollégákat”. Mi az oka a tudós kíváncsiságának? Ha a tudomány problémára bukkan, azt csak a tudás oldhatja meg. Az érdeklődés minden kutató szükségszerű tulajdonsága. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar tudóst idézve: „Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.”

A konferencia hagyományaihoz tartozó plenáris előadást ebben az évben dr. Janka Ferenc filozófus, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Karának tanszékvezető tanára tartotta Hit és tudás konfliktusai és lehetséges harmóniájuk témában.

Az előadások ez alkalommal Matematika- és fizikatudományi, valamint Társadalomtudományi szekciókban zajlottak; előbbiben 4, utóbbiban pedig 6 előadás hangzott el. Az előadásokat mindkét szekcióban szakértő zsűri értékelte: a Matematika- és fizikatudományi szekcióban dr. Kucsinka Katalin, a II. RF KMF Matematika és Informatika Tanszékének vezetője, Turóci-Sütő Jolán, az UNE UMOTI Fizika és Matematika Tanszék előadó tanára, valamint Román Erika, a II. RF KMF Matematika és Informatika Tanszékének tanára; a Társadalomtudományi szekcióban pedig dr. Berghauer Sándor, a II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének docense, dr. Ivancsó István, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola teológiatanára és dr. Szabó Irén, a nyíregyházi Görögkatolikus Egyházművészeti Múzeum szakmai vezetője.

Az előadások értékelését követően a következő eredmények születtek:

  • A Matematika- és fizikatudományi szekcióban két PhD-hallgató ért el helyezést: 1. helyen Bence Norbert (Ungvári Nemzeti Egyetem, Fizika Kar), 2. helyen pedig Papp Gabriella (Debreceni Egyetem, Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola) végzett.
  • A Társadalomtudományi szekcióban szintén egy doktorandusz, Sereghy Xénia (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kánonjogi Posztgraduális Intézet) végzett az első helyen. A 2. és 3. helyezést a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola két diákja, Espán Margaréta és Szaplonczay Máté nyerte el.

(OEGSzK/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei