Jubileumi kiállítás Kopriva Attila műveiből

Jubileumi kiállítás Kopriva Attila műveiből

09:04 Július 3, 2021

Közélet 5030 5 хвилин

Українська

Kopriva Attila jubileumi tárlata, mely a Kvintesszencia címet viseli és összegzi az 50. születésnapját ünneplő munkácsi művész alkotói tevékenységét a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal, a Kárpátaljai Megyei Tanács és az Ukrán Nemzeti Művészeti Szövetség szervezésében került megrendezésre. Az ünnepélyes megnyitóra a művész születésnapján, július 1-jén került sor. A tárlatnak a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum ad otthont.

A megjelenteket elsőként Erfán Ferenc múzeumigazgató köszöntötte, aki méltatta a jubileumi születésnapját ünneplő művész sikeres tevékenységét.

– Ez a 70 alkotásból álló kiállítás nagyszerű betekintést nyújt Kopriva Attila sokoldalú tehetségébe, megmutatja azt a széles spektrumot, amelyben mozog. Ő a kárpátaljai festőiskola hagyományainak folytatója.

Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség kárpátaljai szervezetének elnöke köszöntőjében párhuzamot vont a saját félévszázados jubileumával, ami elmondása szerint nagyon érdekes periódus.

– Az ember ilyenkor felismeri, hogy már megtett valamit, realizálta önmagát, de még hosszú út áll előtte. Ez egy optimista hangvitelű dátum.

A munkácsi születésű sokoldalú festő, szobrász és iparművész az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában kerámia szakon, majd a Lembergi Művészeti Akadémia üvegművészeti szakán végezte tanulmányait.

– Kopriva Attila életének egy részét tanintézményünknek szentelte – emelte ki Ivan Nebesznik, a Kárpátaljai Erdélyi Béla Képzőművészeti Akadémia rektora. – Számos olyan pozíciót elért, amelyekről sokan csak álmodnak: a művészettörténeti tudományok kandidátusa, a képző- és iparművészeti tanszék docense, a festészeti tanszék vezetője. Jelentős pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, a diákok kedvelik és tisztelik, számos diplomamunkáját készítő végzős vezetőtanára volt.

Kopriva Attila munkásságát a Munkácsi Technológiai Főiskola rajztanáraként kezdte. 2000-től a Munkácsi Technológiai Főiskola ruhatervezési szakán tanuló diákok tudományos munkájának koordinációs vezetője. A ruhamodellező és design iskola alapítója, igazgatója, amely a Munkácsi Technológiai Főiskola egyik részlegeként működik. 2004-ben nyílt meg az általa alapított Néprajzi Múzeum, amely úgyszintén a Munkácsi Technológiai Főiskola egyik részlegeként működik. 2005-től a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola óraadó tanára.

Ezzel egyidejűleg az elmúlt évtizedek során aktív művészeti tevékenységet folytat. Az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség és a Révész Imre Művészeti Társaság tagja. A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület alapítótagja, alelnöke. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Számos elismerésben részesült, 2015-ben elnyerte a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat.

A megyei vezetés üdvözletét Jevhen Tiscsuk, a megyei művelődési, nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője tolmácsolta. Elmondta, rendezőként irigyli a művészeket, mert amikor ő forgatókönyvet ír, a színészek pszichofizikai adottságait, a dekorációt, a fellépőruhát, a zenét használja kifejezőeszközként. A művészek viszont érintéssel képesek érzelmeket, gondolatokat kifejezni, adott esetben a vásznon.

Az ünnepelt röviden szólt az egybegyűltekhez:

– Mindent, amit teszek, igyekszem őszintén tenni. Igyekszem meglátni a szellemi értékeket, a kompozíciókat, amelyek aztán alkotásaimban helyet kapnak. Dolgozok, nem állok meg ezen az úton, a velem azonosan gondolkodó művésztársaimmal folyamatos alkotói keresésben vagyok. Ez az életem kvintesszenciája. Számomra az alkotói pálya egy fához hasonlítható, amely gyökereivel a földbe kapaszkodik, onnan táplálkozik, kifejlett koronája van, évről évre megújul és termést hoz.

Ezt követően a múzeum udvarán tartott bográcsozás közben sok pályatárs, a képzőművészet iránt érdeklődő szájából hangzottak el gratulációk Kopriva Attila művész felé.

A négy teremben helyet kapott jubileumi tárlat július 15-ig tekinthető meg a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei