Óriásűrhajót álmodott meg Kína, az űrben fogják összerakni

Óriásűrhajót álmodott meg Kína, az űrben fogják összerakni

22:13 Augusztus 26, 2021

Közélet 1803 2 хвилини

A kínai űrprogram már most sem szenved hiányt a sikerekben, hiszen nemrég egy kisebb űreszközt juttattak a Marsra, azt megelőzően pedig elkezdték összerakni moduláris űrállomásukat.

Egy „ultranagy” űrhajó építéséről és pályára állításáról döntött Kína, melyet az elkövetkező években terveznek összerakni, az űrben – jelentette a South China Morning Post (SCMP). A portál szerint a tudományos és technológiai tárca nemrég felhívást tett közzé kínai kutatók számára, hogy különféle paramétereket szem előtt tartva tervezzék meg a monstrumot.

A beszámolók szerint az új kínai űreszköz kilométer hosszúságú lesz.

Az űrhajó építése még nem kezdődött el, egyelőre az információgyűjtés zajlik. A szakértőknek egyrészt ki kell találniuk, hogy a hatalmas szerkezet miként lesz majd irányítható. De a feladatok közé tartozik a jármű súlyának minimalizálása is, amire elsősorban a felbocsátás miatt van szükség. Az összeszerelés biztosan az űrben zajlik majd, részletekben, mert egy ekkora gépet lehetetlen egyben felküldeni.

A Post megjegyzi, hogy Kína az utóbbi időben óriási pénzeket fektet űrprogramjába, mely egyre sikeresebb. Két éve például a Hold túlsó oldalán landoltattak egy kutatójárművet, idén májusban pedig a Marsra is eljutottak egy tudományos eszközzel. Eközben zajlik a Tienkung nevű, több modulból álló űrállomás építése is, melynek első darabját áprilisban sikeresen pályára állították. A szerkezet várhatóan jövőre készül el.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei