100 éve született Lembergben a sci-fi irodalom lengyel mestere, Stanislaw Lem

Száz éve, 1921. szeptember 12-én született Stanislaw Lem lengyel író, a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa.

Stanislaw Herman Lem Lwówban (Lemberg) született, elmondása szerint valójában szeptember 13-án, de babonaság miatt szeptember 12-ét írtak az anyakönyvébe. Apja nyomdokain haladva orvosnak készült, de szülővárosában megkezdett tanulmányait félbeszakította a második világháború. A német megszállás alatt autószerelő-segédként és hegesztőként dolgozott, részt vett az ellenállásban. 1946-ban a repatriálási program keretében családjával Krakkóba telepítették, ahol a Jagelló Egyetem orvosi karára járt, de diplomát nem szerzett, hogy ne kelljen katonaorvosként szolgálnia. Abszolutóriummal a zsebében császármetszéseknél segédkezett, tudományos kutatói munkát vállalt, és szabadidejében írogatott. Hét nyelven – lengyelül, németül, angolul, franciául, ukránul, oroszul és latinul – beszélt.

Íróként nyilvánosan 1946-ban mutatkozott be, a Nowy Swiat Przygód folyóirat folytatásokban közölte Ember a Marsról című első regényét, a Tygodnik Powszechny katolikus hetilapban versei, novellái jelentek meg, és elkészült Az átszellemülés kórháza című regénye is, de ezt a cenzorok csak évekkel később engedték megjelentetni. Első sikerét 1951-ben az Asztronauták című kommunista utópiával aratta, 1955-ben jelent meg a Magellán-felhő című regénye. 1957-ben adta ki a Csillagnaplót, amelyben egyik legismertebb hőse, Ijon Tichy kozmikus űrutazó bolygóközi kalandjait írta meg, két évvel később az Éden című regénnyel és az Invázió az Aldebaranról című elbeszélés-gyűjteménnyel jelentkezett.

Alkotói pályája legtermékenyebb szakaszában, 1961-ben vetette papírra a Visszatérést és a Solarist, minden idők egyik legsikeresebb sci-fi regényét, amelyet később sokan feldolgoztak. 1972-ben Andrej Tarkovszkij, harminc évvel később Steven Soderbergh is megfilmesítette. Lem maga nem rajongott műveinek filmre viteléért, Tarkovszkij adaptációját egyenesen űrbeli Bűn és bűnhődésnek nevezte, a 2002-ben George Clooney főszereplésével elkészült Soderbergh-féle változatot pedig – a forgatókönyv ismeretében – már meg sem nézte. A Solarist 2015-ben Párizsban Fudzsikura Dai zeneszerző feldolgozásában operaként is bemutatták.

Stanislaw Lem nevéhez fűződik a jövőkutatás alapműve, az 1964-es Summa Technologiae is. Ebben kifejtette, hogy párhuzamosan két evolúció is zajlik: egy biológiai és egy technológiai. Ez utóbbit már az ember indította az útjára. A szerző az úgynevezett technoevolúció erkölcsi aspektusaira keresett válaszokat. Foglalkoztatta az a kérdés is, hogy milyen legyen a föld összjövedelmének igazságos elosztása, és már 1964-ben látta azt is, hogy az orvostudomány sikerei révén a halálozás csökkentésével a világ népessége egyre tovább fog élni, a csecsemőhalandóság csökkenésével pedig hatalmas arányú gyarapodásnak fog indulni. Úgy gondolta, hogy az életkörülmények javulásával a technológia az élet elsekélyesedésének eszközévé válhat, valamint a tömegkommunikációs eszközök a szellemi javak engedelmes megsokszorozóiból – ahogy fogalmazott – „kulturális selejttermelőkké” silányulhatnak.

Az Intellelektronika című fejezet például arról szól, hogy a tudomány mítoszai, az elektrokrácia veszélyei, a kibernetika és a szociológia, az elektronikus agyak hitei, illetve magával az információval járó kihívások milyen jövőt sejtetnek. A Summa Technologiae egy másik, a fantomológiáról szóló része a természetben elő nem forduló, mesterségesen kreált modellekről szól, s Lem (digitális) „világok teremtéséről” és információk tenyésztéséről, illetve az automatikus „univerzális plagizátorról” is értekezett, kimondva, hogy ezek algoritmusok. Szerinte ez elvezet minket a kiborgizálás és az önfejlődésű gépek korszakához is.

Lem tehát kritikus volt a technológiai fejlődéssel szemben, hiszen még azt is felvetette, hogy egy olyan civilizáció, amelyben a technológia révén mindenki egyéni szükségletét kielégítik, egyszerűen a második kőkorszakba juttatja a tagjait, hacsak nem eléggé fejlett a társadalom. Tőle származik az az elgondolkodtató mondat az 1955-ben megjelent, Magellán-felhő című művéből, hogy: „Adj meg az embernek mindent, amit csak kíván, s boldogtalanná teszed!”

1965-ben megjelent Kiberiáda szatirikus-humoros novellagyűjteményben a robotok világába kalauzol el bennünket. Az 1968-as Pirx pilóta kalandjai izgalmas elbeszéléskötet, amelyből 1972-ben Pirx kalandjai címmel magyar tévésorozat is készült Kazán István és Rajnai András rendezésében, Papp János főszereplésével. E korszakának záró remeke Az Úr hangja című regény, ebből 2018-ban Pálfi György forgatott filmet, az eredeti mű gondolatvilágát adaptálta egy ma játszódó, családi krimi keretei közé.

A sci-fi irodalom történetét Lem A tudományos-fantasztikus irodalom és a futurológia című esszékötetben foglalta össze. 1987-ben, Béke a földön című regénye megjelenése után bejelentette: szépírói pályáját befejezettnek tekinti, a továbbiakban csak esszéket és tanulmányokat publikál.

Élete végén a jövőfilozófia, a nanotechnológia, a világmindenség hallgatása, a tudomány végső lehetőségeinek kérdései, és az általa fantomatikának nevezett virtuális valóság foglalkoztatta.

A műfajt a klasszikus irodalom szintjére emelő író kritikával szemlélte saját és írótársai munkásságát is, így történhetett meg, hogy az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetsége (SFWA) 1973-ban tiszteletbeli taggá választotta, majd később az amerikai szerzőtársait érintő kemény hangú bírálata miatt kizárta soraiból.

A század legnagyobb elméi között számon tartott író könyveit 50-nél több nyelvre fordították le, és a világon több mint 45 millió példányban adták el, pedig műveinek más nyelvekre való átültetése egyedi szóalkotásai, neologizmusai miatt sosem volt könnyű feladat. Az angolszász nyelvterületen elért nagy sikerében jelentős szerepet játszott rátermett fordítója, Michael Kandel amerikai műfordító és sci-fi író, aki tökéletes érzékkel találta meg a lengyel szójátékok és a nehezen lefordítható eszköznevek angol megfelelőjét.

Lem a szükségállapot 1981-es kihirdetése után elhagyta Lengyelországot. Előbb ösztöndíjjal Nyugat-Berlinbe ment, majd 1983-ban Bécsbe költözött, ahonnan 1988 őszén tért vissza Krakkóba, sosem vándorolt ki nyugatra. Sem a kommunista, sem pedig a nyugati ideológiákat nem fogadta el. Kevesen tudják, hogy Lem jóbarátja egy bizonyos Lolek becenevű lengyel volt, aki Karol Józef Wojtylaként látta meg a napvilágot, és később II. János Pál pápaként vonult be a történelembe.

Munkásságának elismeréseként Franz Kafka-díjjal, Krakkó díszpolgári címével tüntették ki, a lengyel kultúrának tett szolgálataiért 1996-ban megkapta a Fehér Sas érdemrendet, 2001-ben az Arany Jogar kitüntetést.

2006. március 27-én Krakkóban halt meg, nevét a csillagok között a 3836-os kisbolygó őrzi. Születésének 100. évfordulóját Lengyelországban Stanislaw Lem évvé nyilvánították.

(hvg.hu/mandiner.hu)