Új törvényt fogadott el a Rada a felsőoktatást illetően

Új törvényt fogadott el a Rada a felsőoktatást illetően

00:56 December 22, 2019

Közélet 4522 3 хвилини

Українська

Ukrajna Legfelső Tanácsa második olvasatban is elfogadta a 2299-es számú törvényt, mely a felsőoktatásban résztvevő diákokat illeti. Az információk szerint a törvényt 321 képviselő szavazta meg.

Az egyik jelentős változtatást a felsőoktatási intézményekbe való felvételire vonatkozik. A végzősöknek a külső független teszten kívül egy motivációs levelet is írniuk kell majd, melyben fel kell sorolniuk álláspontjaikat azt illetően, hogy miért szeretnének az általuk választott egyetemen folytatni tanulmányaikat. A motivációs levelet külön pontozzák majd. Ez az újítás egyelőre nem kötelező, az egyetemek 2021-től vezethetik be igény szerint.

A törvény bővíti azon felsőoktatási intézmények sorát, melyekbe egyszerűsített eljárással felvételizhetnek a Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luhanszki Népköztársaság (LNR) területén élő végzősök. Ezen kívül a Jevromajdanon résztvevők, illetve a terrorelhárítási zónában (ATO) harcolók, továbbá azok gyermekei számára is különböző kedvezményekkel bővítették ki a törvényt.

A törvény értelmében többé nem lesznek állami típusú diplomák, a felsőoktatási intézmények saját típusú okleveleket fognak átadni a végzősöknek. Az egyetemek csak akkor adhatnak ki diplomát, ha oktatási programjuk, mely szerint a diákok tanulnak, akkreditált. Az ilyen oklevelekkel kapcsolatos információk az egységes állami oktatási bázison lelhetőek majd fel.

A rendelet előírja azt is, hogy plagizált munka esetén az egyetem dönthet arról, hogy ad-e diplomát a végzős diáknak. A rektorok számára szintén újítások várhatóak, kulcsfontosságú teljesítménymutatókat vezetnek be, melyek alapján értékelik majd az általuk végzett munkát. Ha a rektor két–három év alatt nem tartja be az előírásokat, az az elbocsátásához is vezethet.

(НЬЮЗМЕЙКЕР)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei