Egy hét tanítás, s már 122 iskolában rendeltek el karantént Bécsben

Egy hét tanítás, s már 122 iskolában rendeltek el karantént Bécsben

17:42 Szeptember 14, 2021

Közélet 5128 3 хвилини

Українська

Az osztrák főváros iskoláiban a tanév első hetében 270 tanulót és 39 pedagógust szűrtek ki igazoltan koronavírus-fertőzöttnek. Így 122 intézményben került legalább egy osztály karanténba. Christoph Wiederkehr oktatási tanáncsnok szerint minden a várakozások szerint alakul.

„A bécsi oktatási intézményekben pontosan úgy alakulnak a fertőzésszámok, mint ahogyan az várható volt” – ismertette Christoph Wiederkehr alpolgármester és oktatási tanácsnok az első hét iskolai PCR-tesztjeinek eredményét. 2021. szeptember 2. és 9. között a bécsi oktatási intézményekben kötelezően előírt koronavírustesztek 270 diáknál és 39 pedagógusnál mutatták ki a fertőzést. Az óvodákban 19 gyereket és 45 óvópedagógust szűrtek ki. Ez azt jelenti, hogy Bécsben már 122 intézményben került legalább egy osztály két hétre karanténba, és 21 óvodában is be kellett zárni csoportokat. Két óvodát pedig egy az egyben bezártak koronavírus-fertőzöttek miatt.

Bécsben egyébként nagyon szigorúak a karanténszabályok. Tíz év alattiak esetében az egész osztály tíz napra karanténba kerül, ha bármelyik gyerek tesztje pozitív lesz, és csak ezt követően térhetnek vissza – negatív teszt birtokában – az iskolába. Egyes esetekben a hivatal azonban másképp is dönthet. Mivel a beoltott tanulók továbbra is járhatnak iskolába, Wiederkehr az oltás felvételére buzdít minden 12 év felettit. Ennek megkönnyítésére előre meghatározott napokon oltóbuszok állomásoznak Bécs ötven legnagyobb oktatási intézményénél. Ezeknél nemcsak a diákokat, de a tanárokat és a szülőket is beoltják, ha kérik. Az osztrák fővárosban a 12-15 éves korosztály 30 százaléka, a 16-19 éveseknek pedig 50 százaléka kapta meg eddig legalább az első koronavírus elleni oltását.

A pozitív koronavírustesztekkel és a karanténnal kapcsolatban Wiederkehr elmondta: „Az a lényeg, hogy a gargalizálós PCR-tesztek segítségével gyorsan azonosítani tudjuk a fertőzötteket, és meg tudjuk szakítani a fertőzési láncot. Az elkövetkező hetekben is erre koncentrálunk majd, hogy nyitva maradhassanak az iskolák!”

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei