Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek az eucharisztikus kongresszusért

Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek az eucharisztikus kongresszusért

17:37 Szeptember 29, 2021

Közélet 1734 2 хвилини

Ferenc pápa levélben mondott köszönetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) megszervezéséért.

A levélben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán juttatott el az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmazott: „apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm azokat a nagy pillanatokat, amelyeket Isten népével együtt éltem meg, akik imádságban egybegyűltek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárására”.

Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek a munkájáért, hozzátéve, „sokak rejtett és csendes együttműködése – püspököké, papoké és lelkipásztori munkatársaké – lehetővé tette mindenki számára, hogy megújítsa lelkét az eucharisztia színe előtt, amely a szeretet és a hit forrása”.

Az egyházfő megköszönte a bíborosnak azt „az előrelátást is, amellyel jó megoldásokat javasolt” a rendezvény szervezése során jelentkező „problémákra és kihívásokra”.

Végül jelezte, imádkozik Erdő Péterért és a főegyházmegyéért. Úgy fogalmazott: „az Úr áldjon meg titeket bőségesen és támasszon számos, hitben elkötelezett világit, akik Jézus Krisztusról tanúságot akarnak tenni és meg akarják élni a nyolc boldogságot”.

A pápa üdvözölte továbbá a főegyházmegye papjait, szerzeteseit és szerzetesnőit, Isten áldását kérve hivatásukra.

A kongresszust szeptember 5. és 12. között tartották Budapesten, a katolikus világesemény záró szentmiséjét Ferenc pápa mutatta be a Hősök terén.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei