A WHO szerint az eddigi oltások az omikron ellen is jók

A WHO szerint az eddigi oltások az omikron ellen is jók

18:19 December 8, 2021

Közélet 1845 2 хвилини

Miközben több közép- és kelet-európai országban jelenleg a koronavírus delta variánsa okozta halálesetek megugrásával küzdenek, most még az újabb változat, az omikron fenyegetésével is számolniuk kell.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az eddigi oltóanyagok az új mutáns esetében is megvédenek a súlyos megbetegedésektől.

„Rendkívül hatékony vakcinákkal rendelkezünk, amelyek eddig minden vírusváltozat ellen hatásosak voltak. Nincs okunk feltételezni, hogy a későbbiekben ez ne így lenne” – mondta a WHO vészhelyzeti igazgatója,

Michael Ryan arról is beszélt, hogy egyelőre semmi sem utal arra, hogy az omikron variáns a korábbiaknál súlyosabb megbetegedéseket okozna. A tesztelés azonban még csak kezdeti szakaszban van, ezért egyelőre óvatosan kell bánni az adatokkal.

Dél-afrikai kutatások szerint a Pfizer/BioNTech-vakcina az omikron variánssal szemben is részleges védelmet nyújt.

(Euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei