Idén utoljára találkoztak a KMKSZ BKSZ alapszervezeti elnökei

Idén utoljára találkoztak a KMKSZ BKSZ alapszervezeti elnökei

13:05 December 22, 2021

Közélet 1566 2 хвилини

A 2021-es év is sok kihívást tartogatott Kárpátalja legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapszervezeti elnökei számára is, akik településükön mindent megtesznek azért, hogy magyarságunk fenn- és itthon maradjon.

A KMKSZ középszintű szervezetei közül a legnagyobb tagsággal bíró Beregszászi járás alapszervezeti elnökei december 16-án idén utoljára találkoztak a szervezet beregszászi székházában. A jó hangulatú választmányi ülésen Sin József elnök beszámolójában szólt az aktuális ukrán–magyar viszony jelenlegi helyzetéről, szó esett az egy éve alakult kistérségi társulásokat érintő problémákról, a helyi magyarság helyzetéről.

Az értekezletet követően az alapszervezeti elnökök átvették a tagságuk számára minden évben elmaradhatatlan KMKSZ-naptárakat, illetve a KMKSZ és a KMPSZ közös ajándékát, a magyar iskolák elsőseinek szánt tanszercsomagokat, amelyek idén is a Széchenyi Jótékonysági Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével kerülhettek kiosztásra.

A választmányi ülést követően a résztvevők egy közös fotóra is összeálltak, amivel ezúton is jelképesen kívánnak mindenki számára áldott karácsonyt, jó egészséget és sikerekben gazdag boldog új évet!

(tamási/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei