Macron feleségéről azt híresztelik, hogy korábban férfi volt

Macron feleségéről azt híresztelik, hogy korábban férfi volt

15:55 December 22, 2021

Közélet 4422 3 хвилини

Українська

Emmanuel Macron francia elnök feleségével kapcsolatos híresztelések terjednek a francia sajtóban – jelentette a Le Monde című francia napilap kedden. Brigitte Macron várhatóan pert indít az álhírek terjesztői ellen.

A Faits et Documents című szélsőjobboldali lap állítólagos „oknyomozó” összeállítása azt állítja, hogy a 68 éves Brigitte Macron Jean-Michel Trogneux néven férfiként született, majd később váltott nemet és nevet. A cikk nyomán az információ a közösségi médiában is terjedni kezdett.

 A Libération című lap kiderítette, hogy az álhír mögött álnyomozás húzódik meg
A híresztelés a szélsőjobboldali és összeesküvéselmélet-hívő Natacha Rey újságíró köréhez tartozó egyik internetező készített, állítólag három éven keresztül, a Faits et Documents (Tények és Dokumentumok) megbízásából. De a hamis hír terjesztésében a legnagyobb szerepe annak a mintegy négyórás interjúnak volt, amely Natacha Reyjel készült, és december 10-én felkerült a YouTube fájlmegosztó portálra, mintegy 470 ezer fős nézettséget elérve, mielőtt törölték. A hamis hír közben napokon át a Twitter közösségi oldalon is az egyik legnépszerűbb téma volt, és számos sajtócikk foglalkozott vele.

A Le Monde című francia lap kedden aggodalmának adott hangot, hogy a francia választási kampány eldurvul és az amerikai elnökválasztási kampány hangneméhez válik hasonlatossá.

A lap felidézte, hogy 2016-ban Hillary Clintont, a demokraták akkori elnökjelöltjét azzal vádolták meg, hogy köze volt egy washingtoni pizzériában működő pedofilhálózathoz, 2020-ban pedig Joe Bidenről a demokrata párti elnökjelöltről azt az álhírt terjesztették a médiában, hogy „nem megfelelően viselkedett” kiskorú lányokkal.

Amerikanizálódik a francia politika
A Marianne című párizsi magazin meginterjúvolta a radikalizmussal, radikális közösségekkel foglalkozó Tristan Mendes France kommunikációs szakembert, a Sorbonne oktatóját, aki szintén a francia politika amerikanizálódásáról beszélt. Ő Barack Obama volt amerikai elnök feleségének példáját hozta fel: Michelle Obamáról ugyanis szintén olyan álhírek terjedtek, miszerint férfinak született volna.

A Le Figaro című lap úgy értesült, hogy a francia first lady per indítását tervezi rágalmazói ellen.

Forrás: mandiner.hu

    

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei