Mario Draghi: Olaszország készen áll a menekültek tömeges befogadására

Mario Draghi: Olaszország készen áll a menekültek tömeges befogadására

19:45 Március 9, 2022

Közélet 1935 3 хвилини

Українська

A második világháború óta az eddigi legnagyobb humanitárius válsághelyzetről beszélt Mario Draghi miniszterelnök az ukrajnai történések olaszországi következményeiről tartott parlamenti felszólalásában szerdán, melyben hangsúlyozta, hogy Róma csökkenti függőségét az orosz gáztól.

Mario Draghi a belügyi tárca adataira hivatkozva elmondta, hogy eddig több mint 23 800-an érkeztek Ukrajnából, többségük a Szlovéniával közös határon keresztül.
A menekültek több mint kilencven százaléka nő és gyerek: a 18 évesnél fiatalabbak száma megközelíti a tízezret.
A miniszterelnök kiemelte, hogy az érkezők száma napról napra rendkívüli gyorsasággal emelkedik, és a menekültek áradata – tette hozzá – csak erősödni fog a konfliktus előrehaladtával. Úgy vélte, precedens nélküli humanitárius vészhelyzetről van szó a második világháború óta.
„Minden érkezőt tesztelünk, és felajánljuk az oltás lehetőségét” – hangsúlyozta Mario Draghi.
Közölte, hogy a polgári védelem irányította befogadási terv szerint az ukrán állampolgárokat az eddig a más nemzetiségű migránsoknak fenntartott központokban helyezik el függetlenül attól, hogy benyújtottak-e már nemzetközi menedékkérelmet vagy sem.
Fabrizio Curcio, a polgári védelem vezetője úgy nyilatkozott, hogy az első fázisban százezres tömeg befogadását tudják biztosítani, ami szerinte már a következő hetekben megtörténhet.
A központokban szakmai képzési lehetőséget biztosítanak számukra, segítséget nyújtanak nekik munkahely és esetleges más szálláshely keresésében. Munkát a nekik biztosított tartózkodási engedéllyel végezhetnek: a rendkívüli humanitárius vészhelyzetre tekintettel a kormány az Ukrajnából érkezők esetében eltörölte a kvótarendszert, vagyis nem szabnak határt a munkavállalók számában.
Mario Draghi bejelentette, hogy a kormány az orosz gáztól való függőség rövid időn belüli csökkentésén dolgozik. Elemzők szerint ehhez Olaszországnak 30 hónapra van szüksége. „Az európai szuverenitásnak az energetikai függetlenség terén is meg kell mutatkoznia, máskülönben biztonságunk, és ahogy most bebizonyosodott, szabadságunk forog kockán. Nem lehet stratégiai autonómiát építeni Európában (…) ambiciózus energetikai stratégia nélkül” – jelentette ki a közgazdász kormányfő.
Mario Draghi az Európai Unió állam-és kormányfőinek informális találkozója előtt szólalt fel a parlamentben. Ezzel egy időben Emmanuel Macron francia elnökkel is egyeztetett telefonon.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei